Fontos változás élesedik a magyarországi rendszámoknál: erről minden autósnak érdemes tudnia
A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
Bár a személyi sérüléses balesetek csak egy nagyon kis hányada történt az sztrádákon, a nagy sebesség miatt itt sokkal súlyosabb következményekkel is járhat egy-egy figyelmetlenség.
Ezeken a járatokon 12 darab kerékpár is szállítható, így azoknak is jó választás, akik bringával indulnának egy balatoni kirándulásra.
2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek.
Megérkeztek a Google Térképre a Volánbusz Zrt. vidéki városi menetrendjei!
Az autósok mellett a bicikliseknek és a gyalogosoknak is kiemelt figyelemmel kell majd közlekedniük.
Egyes vasútvonalakon pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint fognak közlekedni.
Két nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban a hétvégén
Kezdődik az ország legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de Hongrie, amely vasárnapig 905 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd.
Ha valaki megtalálja, ami az elképzeléseihez közel áll, azt azonnal meg kell vennie, mert lehet, hogy holnap már nem kapja meg - ez a kereskedők tanácsa.
Idén sem indulnak újra a menetrendszerinti BKV hajók a Dunán.
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani ma is a Giro d'Italia kerékpárverseny miatt Budapesten.
Érdemes indulás előtt tájékozódni. Komoly forgalmi változások lehetnek a hétvégén Budapesten.
Az FKF kéri a gépjárművel közlekedőket, hogy segítsék a BKV autóbuszokat a besorolásban, sávváltásban.
Kerüld el a balesetet, vásárolj eredeti biciklit! - ajánlja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hamis termékek 97 százaléka balesetveszélyes.
Május 14-én forgalomba helyezik a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat, a metrópótlást a Göncz Árpád városközpont-Kálvin tér útvonalra helyezik át.
Április 29-én, pénteken újraindul a BKK hajójárata a Nemzeti Színház és a Margitsziget között. A hajójárat keddtől vasárnapig dél és este 8 óra között fog közlekedni.
Berlinben, Varsóban és Prágában sem kell annyit ülni a dugóban, mint a magyar fővárosban.
Lezárult a nyomozás Kálloy Molnár Péter decemberi autóbalesetének ügyében. A rendőrség szerint a színész hibázott, mert áthajtott a piroson.
Egy hét alatt több mint ezer autósnál tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását.