A 2024 első felében történt, több mint 6500 közlekedési baleset közül 996-ot 65 év feletti sofőrök okoztak, ez felveti az idősek alkalmassági vizsgálatának szigorítását.
Drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika: ezért van mostanában ennyi haláleset
Romlott a közlekedési morál, idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben - hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban szombaton.
Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika. Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél. A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta minden halálos vasúti baleset oka a KRESZ szabályainak megszegése volt - hangsúlyozta. Megjegyezte, a figyelmetlenség, a szabályok be nem tartása veszélyezteti a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is - hangsúlyozta, megjegyezve: a 2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek.
A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni
- mondta Biber Anett. Beszélt arról is, hogy a teljes magyar vasúti hálózaton 5460 vasúti átjáró található, amin naponta körülbelül 3 ezer vonat közlekedik.
Baj van
- summázta Gál Kristóf rendőr-alezredes, a rendőrség szóvivője a vasúti átjárós balesetek vizsgálatainak tapasztalatait. A romló tendencia az országos baleseti statisztikára is jellemző - jegyezte meg. Mint kifejtette, idén eddig 732-vel több személyi sérüléses közlekedési baleset történt, mint egy éve, és a halálos áldozatok száma is 29-cel magasabb.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"A rendőrség számos akciót, kampányt tart, de meggyőződésem, hogy nincs az a mennyiségű akció, nincs az a súlyos szankció, ami ezen a romló közlekedési morálon javítani tudna" - fogalmazott a rendőrségi szóvivő. "Amíg nem viseltetünk kellő figyelemmel és alázattal a közlekedés többi részvevőjével szemben, addig nem lehet markáns eredményt elérni" - tette hozzá.
Bognár Judit, egy gázolás utáni rehabilitációs szabadságát töltő motorvonat-vezető, anyaként és mozdonyvezetőként is arra kért mindenkit, fegyelmezetten, figyelmesen közlekedjen, mert mindenkit hazavárnak. A MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös balatoni rendezvények júniusban a déli parton, Zamárdiban és Balatonfenyvesen, júliusban és augusztusban pedig az északi parton, a legforgalmasabb útátjáróknál folytatódnak. Az elmúlt tíz évben a Balaton környékén lévő útátjárókban összesen 21 baleset történt, ebből öt tavaly - közölte a MÁV.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.