Yann LeCun, a mesterséges intelligencia egyik legmeghatározóbb alakja szerint a jelenlegi rendszerek soha nem lesznek képesek megérteni a fizikai világot.
Már vidéken is fenn lesz a menetrend a Google Mapsen: ezekben a városokban élesedik az újítás
Vitézy Dávid közlekedési államtitkár a közösségi média oldalán azt közölte, hogy mai naptól fokozatosan jelennek meg a Volánbusz vidéki városi (helyi) menetrendjei a Google Térképen, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. Ennek eredményeképpen könnyebben tervezhetővé válik a közösségi közlekedés azon településeken, ahol a Volánbusz látja el a helyi szolgáltatást.
Az ország közel 70 városában, többek között Győrben, Egerben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Szekszárdon, Nagykanizsán, Sopronban, Siófokon, Dunaújvárosban, Békéscsabán, Szolnokon, Salgótarjánban, Ózdon, Esztergomban - közölte az államtitkár.
"A helyközi járatokkal kiegészítve így a városokban elérhetővé vált az egyszerű utazástervezés mobilon, külön applikáció letöltése nélkül. A helyi járatokat a MÁV-Start és a Volánbusz helyközi járataival kombináltan is lehet így tervezni, ahogy a képen is látszik, egy Debrecenből a nyíregyházi állatkerthez tervezett utazásnál.
A fejlesztés következő lépcsőjében pedig már valós idejű menetrendi adatok biztosítanak majd pontos tájékoztatást" - írta ki.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







