Veszélyes vírust terjesztő rovarok jelentek meg Magyarországon: érdemes vigyázni, már vadásznak is rájuk
Az ÖK kutatói a lakosság bevonásával idén is folytatják a Kullancsfigyelő programot és elindítják a Kullancs a kertben projektet.
Az ÖK kutatói a lakosság bevonásával idén is folytatják a Kullancsfigyelő programot és elindítják a Kullancs a kertben projektet.
Minden időszaknak, sőt hónapnak megvannak a maga kártevői, ezért ellenük nemcsak szezonálisan, hanem egész évben védekezni kell.
A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes: ha túl korán véget ér a mélynyugalmi állapotuk, később érzékennyé válnak a fagyokra.
Szokatlanul meleg januárral folytatódik 2023-ban a tél, aminek a hátránya, hogy olyan kártevők is elbújhatnak, amelyekre nem számítottunk.
Az előző évekhez képest idén körülbelül háromszor több riasztás érkezik a szakemberekhez lódarazsak miatt.
A csótányokat kiirtani házilag lehetetlen küldetés, de még a szakemberek se hozhatnak végleges megoldást. Ráadásul nem is olcsó mulatság: 14 ezer forintról indul egy irtás.
Vádat emeltek egy 41 éves nő ellen, aki orvosi végzettség nélkül távgyógyította a hozzá fordulókat. 14 millió forintnyi kárt okozott.
A patkányok nagyobb városokban szinte már természetes látvány, azonban hatalmas károkat tudnak okozni. Érdemes szakember segítségét kérni.
Ezek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel a hackerek megszerezhetik a bankkártyák adatait. Így védheted meg magad a csalók ellen.
Ezekkel a rovarokkal nemcsak az a gond, hogy nem hagyják aludni az embert: a lábaikon, illetve nyálukkal és ürülékükkel kórokozókat is terjeszthetnek.
A hangyák ellen lehet védekezni olyan módszerekkel is, amelyek nem veszélyeztetik más élőlények életét. De melyek is ezek a módszerek? Az Agrárszektor erről Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdezte.
Valamennyi csiga káros, de azért kedveljük is őket, főként az étit, amely a házát a hátán hordja. A spanyol meztelencsigákkal azonban már kevésbé vagyunk ennyire elnézőek. Roppant szívós és aljas kártevők. Következzék pár hasznos tipp ellenük!
Ezek az állatok a kertészetek és a házi kiskertek nagy ellenségei, ám nem kell aggódni, ha hozzánk is betérnek. Mint mindenre, erre is van megoldás, alábbi cikkünkből pedig kiderül, hogy hogyan vehetjük fel a „harcot” ellenük.
Az utóbbi években olyan új, egzotikus szúnyogfajták jelentek meg itthon, amik korábban kizárólag trópusi övezetben voltak ismertek.
Internetbiztonsági kutatók három olyan sebezhetőséget fedeztek fel és elemeztek ki, amelyek a Lenovo gyártmányú laptopokat érintik. Az érintett eszközök listája több, mint száz különböző laptopmodellt tartalmaz.
Mikor, milyen kártevőkre számíthatunk 2022-ben, és mit tehetünk ellenük?
Élő állati kártevők jelenléte miatt hívták vissza Tesco által forgalmazott rizst. Mutatjuk melyik termékben találták a gusztustalan élősködőket.
Ahogy a klíma melegedik, úgy hazánkban is egyre több új kártevő jelenik meg. A forró hónapok során a platánokat és tölgyeket támadó csipkéspoloska egyre több helyen bukkant fel az országban.
Vannak környezetbarát módszerek, melyekkel távol tarthatjuk a nem kívánt betolakodókat. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány tippet, amiket érdemes kipróbálni, hogy elűzzük kertünkből a kártevőket.
A kártevők jelentős anyagi kárt okoznak a kertünkben és a házban, ha nem védekezünk ellenük. Mutatunk pár környezetbarát módszert, amivel távol tarthatjuk őket odakint és odabent is.