Szigorításokat sürget Röst Gergely: szélesebb körű maszkhasználatra és más intézkedésekre van szükség
A következő kritikus hetekben nem elég az oltás, hanem általános maszkhasználat és célzott intézkedések kellenek - írta cikkében Röst Gergely.
A következő kritikus hetekben nem elég az oltás, hanem általános maszkhasználat és célzott intézkedések kellenek - írta cikkében Röst Gergely.
Veszélyes és valós probléma a munkahelyi kiégés, amely a járvány alatt a munkavállalókat, és vezetőket egyaránt érinti.
Hogy lesz ebből karácsonyi vásár? Az eladók negyede eltűnt a ruhás boltokból.
5 millió 955 ezer a beoltott, 1867 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 39 beteg Magyarországon.
Most látszik csak igazán, mekkora problémát okozott a koronavírus a turizmusban, ki tudja lesz-e teljes felépülés.
Még két hónapig lehet igényelni a vállalkozóknak, önfoglalkoztatóknak az egyszeri, 219 ezer forintos állami támogatást.
Hiába veszik fel sokan a védőoltást, még így is berobbant a negyedik hullám! Egyre több a beteg.
Négy egyetem adatai alapján olyan személy sincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna - mondta.
A 60%-os átoltottság körülbelül arra volt jó, hogy alacsonyabb szinten tartsa a lélegeztetőgépen és a kórházban lévők számát, tehát a súlyosabb esetek megelőzésére alkalmas.
Bár két oltás után extrém ritka a súlyos, lélegeztetőgépes kezelést igénylő esetek száma, az idősek immunrendszere gyengébb, így ők súlyosabb állapotba is kerülhetnek.
Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - mondta Kacskovics Imre immunológus.
Müller Cecília országos tisztifőorvos új koronavírus-eljárásrendet tett közzé, a karanténfeloldási szabályok részletesebbek lettek, háromfajta esetet különböztetnek meg.
Mivel nálunk a tesztek (jóval) több mint 4 százaléka pozitív, ez azt jelenti, hogy 100 ezer lakosból 75-199-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
A tanárok és a diákok korlátozás nélkül vehetnek részt a szalagavató bálokon, mivel az iskolában amúgy is minden nap találkoznak.
Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás a honvédségi dolgozóknak. December 1-ig kell legalább az első adagot be kell adatnia annak, aki még nincs beoltva.
Látogatási tilalmat kell elrendelni a szakellátást nyújtó szociális intézményekben, amennyiben a lakók legalább 5 százaléka koronavírusos lesz.
BKK: hétfőtől ismét kötelező a maszkhasználat a járatokon, pénzbírságot kaphat az, aki nem maszkozik.
Horváth Péter szerint kevés a 10 százalékos béremelés, a végzett pedagógusok sem biztos, hogy a szakmában maradnak.
A bérleti szerződések fogalmazásánál például már nem számít vis maiornak a pandémia okozta bizonytalanság.
November 1-jétől kötelező a maszkviselés a MÁV–Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein. Aki a felszólítás ellenére sem működik együtt, azt 8000 forintra büntetik.