Ezt nehéz lesz kimagyarázni: újabb mutatóban előzött Románia, még csak nem is a kanyarban
Romániában a megkezdett építkezések összértéke 64 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, amivel az elmúlt évtized legmagasabb szintjét érte el.
Romániában a megkezdett építkezések összértéke 64 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, amivel az elmúlt évtized legmagasabb szintjét érte el.
A világ egyre jobban elfogadja a 2009-ben elindult bitcoin jelenségét, az infrastruktúra egyre felkészültebb a tartására, egyre többen férnek hozzá.
Az ülés napirendi pontjai között a kabinet megtárgyalta többek közt a kkv-k és a munkaerőpiac megerősítését, valamint az infrastruktúra fejlesztését célozták.
Miután november 17-én véget ér az egyes vasúti fővonal felújításának a második üteme, az MKIF Zrt. folytatja a korábban felfüggesztett munkálatait az M1-es autópályán.
Nagy bajban a MÁV: jelenleg minden tizedik vonat legalább 5 percet, minden huszadik pedig 15 percnél is többet késik. A helyzetet súlyosbította a vármegyebérlet bevezetése.
Növelné a tranzitforgalmat a kormány. A tervek szerint minőségi szolgáltatásokat vezetnének be, mint az őrzött parkolók és szálláshelyek, illetve hatékonyabb útdíjellenőrzés lenne.
Egyre durvábban túlnépesednek az agglomerációs települések, ez különösen igaz a Budapesthez közelebb esőkre.
Nem Érd az egyetlen település, ahol hasonló problémákkal küzdenek. Az agglomerációban rengeteg helyen drasztikusan nőtt a betelepülők száma az elmúlt időszakban.
Az Economist Intelligence Unit az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közbiztonság, az infrastruktúra és a környezeti szempontok alapján értékelte a világ városait.
Folyamatosan öregedik a népesség a Balaton térségében, ami folyamatos kérdést generál a helyi önkormányzatok számára, akik jelenleg ezt látják a terület egyik legnagyobb problémájának.
Azonnal javítani kell az M1-est, óriási dugó alakult ki az autópályán.
Jelentős társadalmi és gazdasági értéket teremt az 5.5G korszaka: a továbbfejlesztett hálózatok által kínált élményeket több mint egymilliárd végfelhasználó élvezheti majd.
Budapest környéki hév- és vasútvonalak kapacitásbővítő fejlesztését meg kell valósítani, az elindított beruházások leállítása helyett inkább azok felgyorsítása lenne szükséges.
Ameddig a vasút nem kerül megfelelő kondícióba addig sosem lesz megfelelő partner a menetrendegységesítésben és nem tudja betölteni azt a célt, hogy a szállítás gerince legyen.
Az ukrán energetikai, katonai és kommunikációs infrastruktúra ellen indított támadásokat Ororszország nagy hatótávolságú rakétákkal.
Régiós szinten is átlag feletti Magyarország digitális fizetési indexe egy 2021-es adatokon alapuló kutatás szerint.
Vásárlói rohamra számítanak idén a szakértők az elektromos járművek piacán. A szakértők szerint az e-mobilitást még mindig az alternatív töltőállomások hiánya gátolja.
Egy vállalat sorsa elsősorban az objektív, számokkal alátámasztott információkra épül, de ne zárjuk ki a megérzés, az intuíció, és a szerendipitás, azaz „szerencsés véletlen” jelenségét sem.
Megkezdődött az M60-as autópálya folytatását jelentő-, Pécs-Szigetvár közötti autóút szakaszának tervezése. A tervekről január végén tartottak online egyeztetést, amelyen elhangzott: a dunántúli térség kiemelten fontos beruházásaként 37 kilométernyi új nyomvonalú, kétszer két sávos út épülhet Baranyában.
Több mint ezer olyan település van Magyarországon, ahol egyáltalán nincs közüzemi szennyvízelvezető hálózat, ebből több mint 200 Baranyában található. Bács-Kiskun megyében a lakások mindössze 63%-a csatornázott.