A Hatoslottó nyerőszámai a 19. héten
Kihúzták a Hatoslottó 2024/19. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény.
Kihúzták a Hatoslottó 2024/19. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény.
Kinyitottak a balatoni éttermek, büfék is, így megtudhattuk, milyen árakra kell készülnünk idén.
Nemrég körbejárta a sajtót ahír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai.
Farkas Sándor Lajosnak haladéktalanul el kell hagynia otthonát, a házat, amit a szüleitől örököt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
Csalók mintegy 3,5 millió forintot utaltak át egy idős, Balaton környéki magyar férfi számlájáról.
Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben a Pénzügyminisztérium jelentése szerint.
Kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Az eurót kedd reggel hét órakor 388,62 forinton jegyezték az előző esti 388,36 forint után.
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 389,50 forintról 388,36 forintra gyengült 18 órakor.
A jegybank az egyenlőség, az integráció és az inklúzió jegyében az „egységes csapat – egy ország” üzenetet kívánja közvetíteni.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest.
2019-hez képest megduplázódtak az esküvői költségek, amit 5 éve 4 millió forintból ki lehetett hozni, az 2024-ben már inkább 8-10 millió forint.
A frank jegyzése a reggeli 398,90 forintról 399,78 forintra erősödött, míg a dolláré 362,72 forintról 361,67 forintra gyengült.
A benzin ára a régiós átlagár alatt, míg a dízel közel azonos szinten lesz - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).