Súlyos baj van a magyarok kedvenc gyümölcsével: horror áron vehetünk majd befőttet?
Még azt sem tudni, mennyiért lehet majd meggyet kapni, komoly problémákkal néz szembe az ágazat.
Még azt sem tudni, mennyiért lehet majd meggyet kapni, komoly problémákkal néz szembe az ágazat.
A szektor bespájzolt ugyan a háború kitörésének hírére, a készletek azonban fogyóban vannak. Alternatív beszerzési forrásokat lehet találni – jóval drágábban.
Hollósi Dávid hangsúlyozta: Az, hogy a termelők milyen árakat tudnak érvényesíteni, a hatékonyságon múlik.
A spárga hazai fogyasztása alacsony, a termés döntő hányadát külföldre szállítják.
Az elmúlt két és fél hónapban az állam egyszer sem élt a gabona-elővásárlási jogával. A kormány még március elején határozatban hirdette ki a rendeletet.
Több magyarországi bolt polcairól is eltűntek a Balaton szeletek és a Boci csokik – nem nehéz kitalálni, hogy emögött is az orosz-ukrán háború van.
Márciusban az export euróban számított értéke 8,7, az importé 22,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Az 1970-es évek óta nem látott "árusokkot" okoz a Világbank szerint az Ukrajnában zajló háború. A legújabb előrejelzés szerint még drasztikusabb infláció jöhet, mint eddig hitték.
Hiába várták sokan, végül nem állította meg a gabonakivitelt a kormány exportkorlátozása.
A gyógyszergyártás 3,4%-kal visszaesett az egy évvel korábbival összehasonlítva, mindkét értékesítési irányban csökkentek az eladások.
Az elmúlt években igazi luxuscikké vált a 100 éve még gyakran fogyasztott, olcsó húsféle.
Hazánk az Európai Unió legnagyobb tormatermelője. A magyar torma jelentős része exportra megy, ahol – egyedi zamatának köszönhetően – jellemzően feldolgozóüzemek hasznosítják íz-és állagjavítóként a saját tormás készítményeikben.
A Fidesz európai parlamenti képviselői a csütörtöki szavazáson is határozott nemmel szavaztak a javaslatra.
"Kidolgozásra érdemes" az az elképzelés hogy a földgázon kívül más, Oroszországból exportált termékért is rubelben kelljen fizetni - mondta az elnöki szóvivő.
Palackozott magyar bort elsősorban a britek, szlovákok, csehek, németek vásárolnak, a hordós boraink elsősorban a szlovák, a német, a brit, és a cseh piacon népszerűek.
Az orosz-ukrán háború kitörésével történelmi csúcson járnak az alapvető élelmiszerek árai. De vajon mit jelent ez globálisan?
Márciustól nem szállít autókat a Suzuki Oroszországba és Ukrajnába. A vállalatnak így mintegy 10 ezer autó esik ki az exportjából, ezt megpróbálják más piacokra átterelni.
Az orosz-ukrán háború több téren is erőteljesen érinti a magyar gazdaságot. Ha nem kapnak hamarosan támogatást több száz vállalkozás is a csőd szélére kerülhet hamarosan.
A rendelet célja, hogy a hazai takarmányozás és élelmiszer-ellátás biztonságához szükséges mértékben maradjanak a mezőgazdasági termények a hazai piacon.
Több, mint 80 000 munkavállalót érinthet negatívan a szituáció és több, mint 1200-1300 milliárd forint import és export kerülhet veszélybe.