Nyakunkon az egészségügyi vész: ide menekül a legtöbb tehetős magyar beteg
Legtöbben az állami ellátásban szerzett kedvezőtlen tapasztalatokat említették, hogy miért keresnek más megoldást.
Legtöbben az állami ellátásban szerzett kedvezőtlen tapasztalatokat említették, hogy miért keresnek más megoldást.
A kis- és középvállalkozásokat sem kímélte a pandémia, sokuk arra kényszerült, hogy lehúzza a rolót. Voltak azonban olyanok, akik pozitívan vészelték át ezt az időszakot.
2021 májusától 9000-rel nőtt a műtétre várakozók sora
46 milliárd forint volt a kórházak adóssága júliusban. Ez az összeg év végére akár 60 milliárd forintra is nőhet.
A magyarok többsége jobban bízik a magánegészségügyben, mert szerintük ott több figyelemre számíthatnak – derül ki egy felmérésből.
Elefántcsontparton 25 év után most először jelentettek új megbetegedést. Az eddigi legnagyobb járvány 3 éven át tartott és több mint 11 ezer életet követelt.
Aki nem veszi fel az oltást, az az állását is elveszítheti. Az első dózist szeptemberig kell kérni.
A magyarok 92 százaléka nem, vagy csak nagyon röviden készül fel az orvossal történő találkozásra, közel ötödük pedig soha nem jár szűrővizsgálatokra.
Húsz új mentőautó érkezett kedden az Országos Mentőszolgálathoz. További 42 járművet a napokban kapnak meg.
Jelentős anyagi terhet jelent a szolgáltatások igénybevétele, a többség mégis magánzsebből fizeti.
2010 és 2019 között 438 fővel (7%-kal) csökkent a praktizáló háziorvosok száma. A 2021. június elsejei adatok szerint 645 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban.
Egy felmérés szerint kórházanként tucatnyian is otthagyhatják a betegágyak melletti munkát.
A felmondást tiltó korlátozás a mai nappal vesztette érvényét. A megkérdezett egészségügyisek 48 százaléka mondana fel, 8 százalék pedig nyugdíjba vonulna.
A kormány így fejezi ki háláját mindazoknak, akik aktívan részt vettek a járvány elleni védekezésben.
Sok ellátóhely szűnik majd meg, járásonként egy orvos jut majd, és jönnek a mini sürgősségi központok az Országos Mentőszolgálat irányításával 2022-től.
Szűkszavúan nyilatkozik a szlovák külügyminisztérium és egészségügyi minisztérium mikor lehet megegyezés az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről.
Az ügyfelek igényei egyre magasabbak és kielégítésükben kiemelten fontos szerepet játszik a szektort átalakító digitalizáció.
Orvosok, ápolók és az összes többi egészségügyben dolgozó számára kötelezővé vált az oltás, amelynek elutasítását szankciókkal bünteti az új jogszabály
A betegek felvételének feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal vagy negatív PCR-teszteredménnyel rendelkezzenek.
Jó hír azonban, hogy a jóindulatú tumorok esetében egyre több sikeres minimál invazív eljárás kerül reflektorfénybe. Ilyen a fagyasztásos eljárás és a rádiófrekvencia kezelés is.