Fogadjunk, eddig te is rosszul készítetted a csirkét! Íme néhány trükk az ínycsiklandozó sültekért
Hogyan is készíthetjük el, hogy ne egy száraz cafatot kínáljunk fel a családi asztalon? Ennek jártunk most utána!
Hogyan is készíthetjük el, hogy ne egy száraz cafatot kínáljunk fel a családi asztalon? Ennek jártunk most utána!
Mindenki kedvenc baromfihúsa számos élelmiszer eredetű megbetegedés forrása lehet, így a szezonban érdemes fokozottan odafigyelni a tárolásra, hűtésre.
Az ársapkás csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 28,3 százalékkal, vagyis 2024 forintra nőtt kilogrammonként.
Március 29-től ideiglenesen megszűnhet a jelenleg érvényben lévő mennyiségi korlátozás.
Könnyen előfordulhat, hogy drágábban vásárolhatunk meg egy-egy árstopos terméket, mint amennyiért másfél éve megvehettük. Az áfát is lehetett volna mérsékelni, hogy olcsóbb legyen az élelmiszer – nálunk azonban árstop lett.
Úgy tűnik, hiába a kormányzati szándék, nem feltétlenül teljesül a cél, hogy a nehéz helyzetben lévők olcsón jussanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez.
Duplájára fog drágulni a cukor, és a többi, jelenleg mér ársapkás termék esetében is jelentős drágulásra kell majd számítani, ha vége lesz az árstopoknak.
Tavaly július óta drasztikusan megugrott a fagyasztóládák és fagyasztószekrények iránti kereslet Magyarországon.
A karácsonyi dőzsölés emlékét az ünnepek után is megőrizzük – de sajnos nem csak fejben, hanem a derékbőségünkben is. Mutatjuk, hogyan lehet könnyűszerrel megszabadulni a súlyfeleslegünktől koplalás nélkül, pénztárcabarát diétás megoldásokkal!
Egy pillanat alatt lehet 33 százalékkal drágább az amúgy 1 500 forintos árstopos csirkemell, nincs mit tenni.
Összeszedtük, az árstopos alapanyagokból milyen ételek főzhetőek. Nem kevés.
A Lidl eddig legalább négy esetben követett el jogsértést az ilyen termékek értékesítése kapcsán.
Mostanra már nem kerül sokkal többe egy nagybevásárlás a tengerentúlon, mint itthon.
Egyre több pénzből lehet elkészíteni a klasszikus magyar vasárnapi ebédmenüt: a húslevest és a rántotthúst. Az árak az utóbbi egy évben ugrottak meg drasztikusan.
Amit egy éve még 16 324 forintért megkaptunk, azért most 21 930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg.
A megemelkedett energiaköltségek, valamint a madárinfluenza telepítési korlátozásai alakíthatták ki azt a helyzetet március–áprilisban, hogy legalább 15 százalékkal kevesebb csibét sikerült letelepíteni.
A kereskedők az árstop miatti veszteségeiket is a vásárlókra hárították, ami más termékek árában mutatkozik meg.
Az árstop által érintett termékekről van szó, az ok pedig a lakosság folyamatos élelmiszerellátásának biztosítása.
Azonnali segítségre van szükségük a hazai csirketartóknak, mert jelentősen nőttek a költségek, és bár a csirkemell értékes, itthon az árstop betett neki.
Raskó György agrárközgazdász szerint ha marad az árstop, nagyon valószínű, hogy a nagy árutermelők mintegy egyharmada be fogja fejezni a tevékenységét.