A különadó után több élelmiszer-kereskedő veszteségessé vált, miközben a legnagyobb szereplők tovább erősödtek.
Azonnali segítségre van szükségük a hazai csirketartóknak, mert jelentősen nőttek a költségek, és noha a világpiacon egyre nagyobb összeget fizetnek a hiánycikké vált csirkemellfiléért, itthon az élelmiszerárstop miatt nem tudnak árat emelni a termelők - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Bár a július elsejéig meghosszabbított élelmiszerárstopot minden valószínűség szerint túléli a hazai csirkeágazat, az intézkedés hosszabb távú fenntartása a termelés teljes leállásához vezethet - mondta a lapnak Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hónapokban az energiahordozók mellett a takarmányok is nagy mértékben drágultak. Az orosz-ukrán háború tovább fokozta az áremelkedést, annak kitörése után az Európai Unióban percek alatt 20-23 százalékkal nőtt a gabona ára, az intenzív állattartásnál használt napraforgóolaj pedig a három-négyszeresére drágult.
Bárány László elmondta, hogy a madárinfluenza miatt egész Európában hiány van csirkemellfiléből, ami jelentős áremelkedést okoz, Nyugat-Európában jelenleg 2300-2400 forintért lehet eladni a csirkemell kilóját, míg itthon - az élelmiszerárstop hatására - 1650 forint körül kerül a boltok polcaira. Úgy vélte, a termelők joggal várnak valamilyen kompenzációt, hiszen a csirketáp legalább olyan drága, mint a kacsa- és libatáp, ahogyan a gáz és a villanyáram sem kerül kevesebbe.
A szakember szerint a támogatás egyik pillére lehetne az a 6,4 milliárd forintos európai uniós krízisalap, amely a kormányzat ígéretei szerint az állattenyésztést szolgálja majd. Ebből az összegből elsősorban az abrakfogyasztó állatokat tartókat kellene támogatni annak megfelelően, hogy mennyi élő állatot tartanak és mekkora a súlyuk a magyar állattenyésztésben. Emellett kedvezményes hitel biztosítására lenne szükségük a hazai állattartóknak és az igazoltan a magyar tenyésztőket ellátó takarmánykeverő üzemeknek, hogy fel tudják vásárolni az egyre dráguló gabonát - mondta a Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







