Beszólt a WHO: óriási a gond az emlékeztető COVID-oltásokkal
Ismételten felszólította a gazdag országokat a WHO főigazgatója, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztető oltásoktól.
Ismételten felszólította a gazdag országokat a WHO főigazgatója, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztető oltásoktól.
Covid-igazolványra hivatkozó, káros csatolmányt tartalmazó, kéretlen elektronikus levelekkel kapcsolatban adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Tünetmentesen is kialakulhatnak hosszú-Covid tünetek a gyerekeknél.
A 2021. júliusi eredmények alapján Magyarország a 7. helyen áll az európai uniós országok járványkezelési sikerességében - írja az MNB. Szerintük ez az oltási programunknak köszönhető.
Változtak a korlátozások, nem lesz kötelező távolságtartás, hőmérés és maszk. Osztálykirándulás belföldön azonban igen - írta levelében Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere.
A járvány kezdete óta összesen 812 337 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az akadémia határozottan állást foglal a főleg a közösségi médiában terjedő, hamis, tudománytalan információk ellen, amelyek elbizonytalanítják az oltásra jelentkezőket.
Az AstraZeneca hosszú hatású antitest kombinációja hatékonynak bizonyult a COVID-19 megelőzésében.
Néhány cég épp most dolgoz ki új szabályokat egy esetleges negyedik koronavírus-hullám megjelenésére.
A héten újabb adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 8 millió adagot.
A Semmelweis Egyetem is csatlakozott ahhoz a nemzetközi szintű klinikai vizsgálathoz, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható készítmény hatékonyságának igazolása.
Kiugróan sok magyar szerint a koronavírus okozta egészségügyi kockázatot szintjét egyszerűen túlbecsülték.
Elméleti szinten elérhető az új koronavírus globális felszámolása, azaz van rá esély, hogy eltűnjön a kórokozó a Föld színéről - állítja egy új kutatás.
Több szomszédos országban is jelentős emelkedésnek indultak a járványügyi adatok: Ausztriában már ezres nagyságrendben találnak naponta új fertőzötteket.
Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban.
Nem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni, már hamarabb, például a táborokban el lehetett volna kezdeni - mondta.
Aggódnak a hazai és a nemzetközi a szakemberek az iskolakezdés miatt. Összeszedtük, hogy milyen tüneteket okoz az delta variáns a gyerekeknél.
A Pfizer és a BioNTech a jelenlegi előrejelzések szerint 2021 végéig akár 3 milliárd adag COVID-19 vakcinát gyárt és szállít világszerte.
A társadalmi immunitás is gyengülhetett, mivel egy szezon gyakorlatilag teljesen kimaradt a hagyományos influenzából.
Világ szerinte egyre elterjedtebb a koronavírus delta variánsa, amely az eddigieknél sokkal fertőzőbb, és a friss adatok szerint a beoltottakat is képes megbetegíteni.