Sok kis céget vághat meg a 2023-as év: erre készülhetnek a magyar vállalkozók
Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek.
Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek.
Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek.
Spórolni kezdtek a magyar családok, miután a reálbérek újabb öt százalékot csökkentek a tavalyi év utolsó hónapjában.
Rekordszintű infláció Európában, ezzel párhuzamosan az ügyfelek fizetési gyakorlata folyamatosan romlik.
A nyugdíjas foglalkoztatásnál idén januárban átlagosan 16% körüli bérfejlesztés figyelhető meg, köszönhetően a minimálbér emelkedésének.
Beszédes, hogy míg tavaly a cégek a 89%-a tervezett létszámbővítést, idén csak 34%-uk nyilatkozott így.
Hiába növekedett a GDP éves összevetésben, hazánk gazdasága második negyedéve recesszióban van, ennek hatásait pedig mindannyian a bőrünkön érezzük.
Egyelőre nem egyeztek meg az Audi dolgozói a munkaadóval, teljesen mások az elképzelések. A cég mindössze a becsült infláció harmadát adná meg alapbéremelésként.
Folyamatosan adja a kormány az állami támogatást az itt építkező cégeknek, de alig valaki teremt cserébe munkahelyeket.
Egy nagyobb családi ház energiaszükségletére méretezett rendszer kiválthatja a vállalkozás áramköltségének 40-60%-át.
Átalakul az ALDI kínálata: a HELL hivatalosan is szerződést írt alá az ALDI-val. Ezentúl kedvenc energiaitalunkat további 4 országban is meg fogjuk találni a szupermarket polcain.
Új nemzetközi stratégiával és munkáltatói márkaépítéssel erősít Európa vezető műszaki áruházlánca.
Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Ételrendelésnél rengeteg esetben nem ugyanazt az árat fizetjük, mint amikor ugyanazt az ételt ugyanabban az étteremben helyben fogyasztjuk el.
Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint.
Az eredmények szerint Magyarországon nincs egyértelmű kapcsolat a feldolgozóipari vállalatok digitalizációja és az üzleti teljesítmény mutatói közt
Óvatosan bár, de javultak a turisztikai és a vendéglátóipari szektor várakozásai az év elején a közeli jövőre
Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése.
Alig történt elmozdulás az elmúlt két évben a magyarországi vállalatok eleve visszafogott innovációs aktivitásában.
A fizetések nyilvánossá tétele csökkentheti a konfliktusokat, de ehhez alapos tervezés szükséges.