Kártérítést fizethet a Vodafone a keddi leállás miatt az ügyfeleinek: itt vannak a részletek
Az érintett ügyfeleket sms-ben és számlalevelekben tájékoztatják a jóváírás részleteiről.
Az érintett ügyfeleket sms-ben és számlalevelekben tájékoztatják a jóváírás részleteiről.
A minisztérium megszüntetné a BKK, illetve a MÁV és a Volán közötti együttműködést.
Az idei harmadik negyedévben már több mint 11 milliárd forintot loptak el a csalók Magyarországon az ügyfelek számláiról.
Már nagyon kevés idő van hátra 2024. március elsejéig, amikor több mint 3 millió biztosítási szerződést érintő biztosítóváltási kampány kezdődik.
Ahogyan minden évben, úgy idén is különleges ajánlatokkal készültek a hazai mobilszolgáltatók a karácsonyi időszak alkalmából.
Az MNB megújította a befektetési szolgáltatók javadalmazásáról szóló ajánlását.
Olvasónk érdekes levelet kapott telekommunikációs szolgáltatójától: egy tarifaemelésre hívták fel vidáman a figyelmét.
Az MNB szerint azzal, hogy nem a magyar felügyelet alá tartozik, a Revolut nem tud eléggé segíteni a magyar ügyfeleknek baj esetén.
Ukrajnába küldhetünk, illetve onnan fogadhatunk leveleket, csomagokat és rakományokat az új cég segítségével.
A Vodafone bejelentette, hogy növelik az ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértékét.
Egy magyar lakossági ügyfél évente átlagosan 35 ezer forintot költ a bankszámlájára.
A legtöbb ügyféllel Közép- és Kelet-Európában Bukarest (590 000), Varsó (360 000), Budapest (356 000), Szófia (270 000), Vilnius (173 000) rendelkezik.
Újabb fintech megoldással jelentkezik az Erste. A bank informatikai rendszere által hitelképesnek minősített ügyfelek néhány másodperc alatt juthatnak akár 450 ezer forint hitelhez.
Október elejétől új lakossági számlacsomag ajánlatokkal bővült az OTP Bank portfóliója.
Az MBH Bank elárulta, hogy szerinte mi lehetett az oka annak, hogy ügyfeleik tucatjai napokon keresztül nem tudták használni a bank rendszerét.
Az elmúlt két nyár tervei pedig a hatalmas infláció és a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt váltak bizonytalanná.
A lakáspiachoz kapcsolódó hitelkihelyezés adja a lakossági hitelfelvétel 50%-át. Az FPKOSZ álláspontja szerint átfogó élénkítés kellene.
Az MBH Bank hivatalos nyilatkozata szerint már fennakadás nélkül működnek az online rendszereik, azonban több ügyfél is fennakadást tapasztalhat továbbra is.
A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások.
Újabb ügyfélbejelentések érkeztek arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében ismeretlenek telefonon keresnek meg magyar magánszemélyeket.