Valentin-nap 2022: ide utaznak idén februárban a jómódú magyar párok
Valentin-nap apropóján, most annak jártunk utána, hogy mennyiből jön ki egy két estést, romantikus hétvége, ha egy takaros, jól felszerelt erdei házban szeretnénk megszállni.
Valentin-nap apropóján, most annak jártunk utána, hogy mennyiből jön ki egy két estést, romantikus hétvége, ha egy takaros, jól felszerelt erdei házban szeretnénk megszállni.
Jócskán alábecsülték az ingatlanpiac 2021-es teljesítményét: a forgalom és az áremelkedés is a vártnál nagyobb mértékben növekedett.
A háztartások mintegy fele 5 százalék feletti inflációt vár a következő egy évre.
Az eddigi 2 dolláros havidíj mellett szinte ajándéknak tűnt a Prime Video előfizetés, mostantól azonban vége a jó világnak.
Már több hazai töltőállomás is bezárt az árstop miatt: a szakma szerint akár ellátási problémákat is jelentkezhetnek, ha minden feltétel marad úgy, ahogy most van érvényben.
Éppen ezért most annak jártunk utána, mivel készülnek a vidéki éttermek a Valentin-napra. Illetve megnéztük azt is, hogy mennyiből jöhet ki az ünnepi vacsora két személyre.
Hogyan változott a kültéri burkolatok trendje az elmúlt időben illetve, mire számíthatunk árak tekintetében? Ennek jártunk most utána. Illetve kiderítettük, hogyan érdemes gondozni a már meglévő burkolatokat annak fejében, hogy ne kelljen rengeteg pénzt kidobnunk egy esetleges csere miatt.
Decemberben 30 éves csúcson az infláció az OECD országaiban, a fogyasztói áremelkedés 6,6 százalék volt.
A taxisok azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a taxiszolgáltatást országosan is szabályozó rendeletében határozza meg a minimum tarifát.
Nem csak hazánkban volt sokkoló mértékű az árdrágulás
Találtunk érintett terméket, ami 40 százalékkal olcsóbb lett, de olyat is, ami megdrágult február első napjától.
2021 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 22,3%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban.
2021-ben a hazai méhészeti ágazat közepesen gyenge évet zárt, aminek az oka főleg az volt, hogy a legfőbb hazai méhlegelőknek számító akácosok friss rügyei 2021 áprilisában elfagytak.
A jelenlegi helyzetről Molnár Gábor, az IMG Építő Kft. ügyvezetője, a tizenhat baranyai céget magába foglaló, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter alapító elnöke mesélt.
Egyre többen szánják rá magukat, hogy a hagyományos bogrács, szalonnasütő mellett, kisebb kerti konyhát alakítsanak ki, melybe valamilyen grillsütőt helyezzenek el. Most annak jártunk utána, hogy miért érdemes befektetni egy ilyen kültéri sütőbe.
Hiába, hogy a legtöbb élelmiszer drágább Ausztriában, ott annyival többet keresnek, hogy majd háromszor annyit tudna magának bevásárolni egy osztrák, mint egy magyar.
Újból emelt a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács, szerdán pedig a BUBOR is emelkedett: nagy kérdés, hogy mi lesz most a magyar hitelesek törlesztőivel.
A várólisták viszont egyre hosszabbak, nehezebb a bejutás is ezekbe az intézményekbe, ráadásul vannak feltételei is a bekerülésnek. Éppen ezért, a HelloVidék most megnézte, milyen áron kínálják az egyes nyugdíjas otthonok szálláshelyeiket.
Az első és legfontosabb, ha a kivágás áráról van szó, hogy mekkora maga a fa, hol helyezkedik el és milyen annak környezete. Most annak jártunk utána, ha már megkaptuk a fakivágási engedélyt, kivel végeztessük el munkát. Milyen árakkal dolgoznak?
Drasztikusan megemelkedett az elektromos autók gyártásához szükséges nemesfémek ára a világpiacon. Ez pedig a szakértők szerint csúnyán meg fog látszani a járművek árain is.