Csökkenthetik a pályakezdőknek fizetendő minimálbért - mondta Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában.
Nagymértékben segítheti a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, hogy ha - mint több uniós tagállamban - Magyarországon is csak bizonyos ledolgozott idő után kapják meg a teljes minimálbért - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.
"Nagyon sok országban az a helyzet, hogy a pályakezdő, 18 éves fiatal a mindenkori minimálbér 80 százalékát kapja, majd évente 5-5 százalékos emelkedéssel 22-23 éves korában éri el a teljes minimálbért a fizetése. A pályakezdő fiataltól nem lehet elvárni, hogy a második napon már úgy teljesítsen, mint az, aki 20 éve a munkapadnál vagy az irodában dolgozik, tehát reális ez a fajta különbségtétel, amivel ráadásul óriási mértékben sikerül munkához segíteni a pályakezdő fiatalokat az érintett tagállamokban" - mondta az államtitkár.
Czomba Sándor megfontolandónak tartja ennek a rendszernek a magyarországi bevezetését. Emlékeztetett arra, hogy a július 1-jén életbe lépő új Munka törvénykönyvében van egy passzus, hogy a mindenkori kormány - ezeket a szempontokat mérlegelve - dönthet úgy, hogy a minimálbért "eltérítse". Úgy gondolom, hogy a 2013-as évben, adott esetben ezt érdemes átgondolni" - fogalmazott.
A kérdésre, elegendő lehet-e ez ahhoz, hogy Magyarországon tartsa a fiatalokat, Czomba Sándor azt mondta: amíg nem állnak rendelkezésre jól fizető munkahelyek, addig lesz kísértés arra, hogy a fiatalok külföldön próbálkozzanak jobb megélhetést keresni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha azonban a stabilitási időszak lezártával beindul a gazdasági növekedés, azzal elérhető, hogy se fiatal, se idősebb ne vágyjon el az országból - tette hozzá az államtitkár.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








