25 °C Budapest

Gyakori gyerekbalesetek, amelyekre tuti nem fizet a biztosító

2016. június 10. 11:02

Jövő héten kezdődik a nyári szünet, ilyenkor pedig több gyermekbaleset történhet. A szünetben fokozott felügyeletre van szükség, de segíthet az állami balesetbiztosítás is. A térítési díj azonban nem túl magas, ezért érdemes lehet kiegészítő biztosításban is gondolkozni.


A felhőtlen nyári szünetben könnyen szerezhetnek kisebb-nagyobb sérüléseket a gyerekek. Sok szülő azonban nem tudja, hogy 2003 óta

az állam ingyenes balesetbiztosítást nyújt minden 3 és 18 év közötti gyereknek.

A KSH adatai szerint ez közel másfélmillió, felnőttkorba nem lépett óvodást és iskolást érint.

2016-ban az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-vel kötött szerződést a Magyar Állam képviseletében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az előző két évben ezt a feladatot az Groupama Biztosító látta el, de korábban már felelt a gyerekek biztosításáért Generali és már az Allianz is.

Fontos tudnunk, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás egész évben, a nap 24 órájában érvényes, nemcsak az iskolában vagy óvodában, hanem az otthon, az utcán, kirándulás közben, nyaraláskor, bel- és külföldön szerzett sérülésekre is.

Míg a biztosító társaságok változtak, addig a baleset esetén kifizetendő összegek nem növekedetek az elmúlt évek során. A térítés eleve alacsony összege miatt a szülőknek érdemes kiegészítő biztosításban is gondolkozni. Célszerű a választás előtt áttekinteni a meglévő biztosításokat is, mivel ilyen jellegű fedezetet több élet-, illetve lakásbiztosítás is kínál kiegészítő szolgáltatásként.

A gyerekeknek szóló kiegészítő balesetbiztosítások egy része egyénileg köthető, másik részük olyan csoportos tanuló-balesetbiztosítás, amelyet az oktatási intézmény köt a biztosítóval (ilyenkor általában a szülő téríti az iskolának a gyermekére eső díjat, de akad példa az iskola általi finanszírozásra is). Utóbbira jelentenek példát azok a kifejezetten táborozásokhoz kapcsolódó biztosítási csomagok is, melyeknek díja a tábor jellegétől és a táborozás időtartamától függően változik. A választható módozatok skálája széles, az éves díjak összege - a kockázatviselés köre és a biztosítási összeg függvényében - ötszáztól egészen több tízezer forintig terjedhet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Melyik a leggyakoribb baleset?

Az Allianz statisztikái szerint a leggyakoribb személyi sérülés csonttörésből és csontrepedésből fakad a 3-18 év közötti fiatalok körében. A kárbejelentések több mint 80 százalékát ezek a sérülések jelentik. Fontos tudnunk, hogy ez a típusú védelem nem helyettesíti az utasbiztosítás védelmét egy külföldi utazás során, a külföldi ellátás költségei magasak lehetnek, így arra továbbra is szükséges külön utasbiztosítást kötni.

Hogyan igényelhetjük?

Az Allianz honlapján megtalálható tájékoztatás szerint a baleset után egy kitöltött szolgáltatási és igénybejelentővel és a melléket orvosi dokumentumokkal bejelenthetjük az igénylésünket:

  • személyesen központi ügyfélszolgálatokon, vagy ügyfélkapcsolati pontokon
  • faxon, a 06-1-488-1006 számon,
  • postai levélben, az alábbi címen
Vannak kivételek!

Érdekesség, hogy a biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra a balesetekre, amelyek az alábbi körülményekkel összefüggésben következtek be:
  • A biztosított részvétele bármely olyan versenyben vagy versenyre való felkészülésben, amely motoros meghajtású szárazföldi, vízi vagy légi jármű használatával jár.
A biztosítás nem terjed ki azon balesetekre, amelynek oka közvetlenül vagy közvetve, egészben vagy részben
  • a) ionizáló sugárzás;
  • b) nukleáris energia;
  • c) háború vagy állam elleni bűncselekmény.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 10:17
Gyermekenként 100 000 forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak 2026-ban a rászoruló iskolás gyerm...
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?