Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék, vannak azonban kivételes hónapok.
Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten.
Egy sajtóeseményen jelentette be Nagy Márton, hogy hamarosan javaslatot tesznek egy olyan program bevezetésére, mely ösztönözni fogja az elektromos autók vásárlását.
A miniszter hangsúlyozta: az elektromosautó- és járműipar fejlesztése nem véletlen, az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, és meghatározó szerep jut az autóipari innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek.
Az elektromos autózás átmenetének felgyorsítása érdekében a magyar kormány uniós szintű akcióterv keretében egyebek mellett autóvásárlás-ösztönző programra tesz javaslatot, amely új és használt járművekre is kiterjed majd
- közölte Nagy Márton. Hozzátette, hogy az akciótervet júliusban mutatják be, illetve ismertetik meg az uniós tagállamokkal.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







