Ritkán fordul elő, de amikor megtörténik, szinte mindig tragédiával fenyeget. Magyarországon öt év alatt 23 személyi sérüléses balesetet okoztak a forgalommal szemben haladó autók.
Élesedik a harc, újabb nagy dobást jelentett be a BYD: ezek lehetnek a jövő filléres slágerautói?
A BYD kínai elektromos járműgyártó három új modell érkezését jelentette be, köztük két koncepcióautóét. A márka ugyanis célul tűzte ki a magasabb árkategóriás piacok meghódítását.
A BYD nevű kínai elektromos járműgyártó óriás három új modellt - köztük két koncepcióautót - jelentett be prémium márkája, a Fangchengbao keretében - írja a Reuters. Az új modelleket (Bao 8 SUV, valamint a két koncepcióautó a Super 3 crossover és a Super 9 sport) ugyan most egy online eseményen mutatták be, de a vállalat tervei szerint a közelgő pekingi autókiállításon ki is fogják állítani.
A modellek ára és a piacon való konkrét megjelenésük időpontja egyelőre nem ismert.
A Fangchengbao termékpalettájának többsége rendelkezik a Dual Mode Off-Road (DMO) nevű plug-in hibrid technológiával, amelyet a BYD fejlesztett ki annak érdekében, hogy javítsa az üzemanyag-fogyasztást és növelje a lóerőt, miközben jobb terepjáró vezetési élményt nyújt
- emelte ki az eseményen Lian Yubo, a cég vezető fejlesztője.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BYD mostani újításával olyan neves gyártók piacát célozza meg, mint a Toyota Land Cruiser, a Stellantis Jeep és a Jaguar Land Rover, amelyek jelenleg dominálnak ebben a szegmensben. A munka során kiemelt figyelmet kapott továbbá a Super 9 sport modell formaterve is, melynek megalkotását Wolfgang Josef Egger vezette. Egger korábban olyan luxusautó-márkáknál dolgozott, mint az Alfa Romeo, az Audi és a Lamborghini.
A Fangchengbao márkát először tavaly év végén indította el a BYD. Első modellje a Bao 5 volt, melyből eddig összesen 20 ezer darabot szállítottak le a megrendelőknek.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
Brutális teszt: így változik az autód kemencévé fél óra alatt a kánikulában, csak így lehet kivédeni
A nyári hőségben parkoló autók utastere percek alatt veszélyesen felmelegedhet, az ADAC mérései szerint pedig akár a 60 fokot is megközelítheti a belső hőmérséklet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







