A kakaóbab drágulása miatt egy csokoládé fagylalt alapanyagköltsége már lassan a pisztácia fagylalttal vetekszik.

Felére csökkent az autósiskolákba jelentkezők száma a drágulás miatt az egyik szakmai szervezet szerint - a gazdasági szempontból fontosabb nagykategóriákban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Manapság ahhoz, hogy valaki a nulláról indulva a kezébe vehesse a jogosítványát, nagyjából 400 ezer és 500 ezer forint közötti összeget kell kifizetnie. Már ha nem bukik meg például a forgalmi vizsgán, és kell ismét órákat vennie, vizsgadíjat fizetnie. A szakemberek szerint ráadásul minimálisan szükséges, 30 órányi oktatóval vezetés nem elég a sikeres vizsgához, minimum 45-50 órával érdemes számolni, amelyeknek a díjais megemelkedett.
Decemberben a KSH adatai szerint átlagosan 304 510 forintba került egy autóvezetői tanfolyam Magyarországon, ami 23,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2021 végén még csak valamivel több mint 247 ezer forintot kóstált a tanfolyam.
2020 utolsó hónapjához viszonyítva még ennél is keményebb a drágulás, akkor 216 300 forint volt egy tanfolyam átlagosan, tehát ma már majdnem 41 százalékkal kell érte többet fizetni. 200 ezer forint alatt utoljára 2019 decemberében lehetett tanfolyamot végezni, akkor 197 690 forint volt az átlagár, ehhez képest 54 százalékos lett a drágulás.
A brutális áremelkedést az autósiskolák a tanulók számában is megérzik - számolt be a Pénzcentrumnak Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke. A szakember kérdésünkre kifejtette:
az utóbbi időben mintegy 50 százalékkal visszaesett a jelentkező diákok száma, sokaknak okoz nehézséget kifizetni a jogsiszerzést.
Hozzátette, a gazdaság szempontjából fontosabb, nagykategória pedig "szinte teljesen leült", a statisztikák szerint mintegy 80 százalékkal kevesebben jelentkeznek C-s és D-s jogsit tenni, mint korábban.
Ha nem támogatná az állam, akkor nagyon kevesen tudják saját zsebből kifizetni, mert horribilis összeg. Viszont nagy szükség lenne rá, hiszen például a helyközi közlekedésben nehol nem tudnak már járatokat kiállítani. Hiába van új busz, ha nincs, aki vezesse
- magyarázta Jovánovics János, aki szerint ugyan dícséretes, hogy az állam 25 ezer forinttal támogatja a fiatalok jogosítványszerzését, ez már "nem tétel" a mostani árak mellett.
Húzós pénzbe kerül egy óra vezetés
Jovánovics János szerint reális a KSH adatközlése, de kiemelte, hogy ebben az alapköltségek vannak benne: csak a tanfolyamot és a minimálisan szükséges, 30 órás vezetési óraszámot tartalmazza, viszont nem csak ezt kell kifizetni, mire valaki eljut a nulláról a jogosítványig. A vizsgadíj sincs benne, az is 35 ezer forint, nincs benne az egészségügyi tanfolyam, az ottani vizsga sem.
A statisztikák szerint ráadásul az alap vezetési óraszám sok esetben nem is elegendő a sikeres vizsgához. Általában 45-50 órányi vezetés hozza a vizsga eredményességét
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- magyarázta a szakember, tehát a diákoknak nagyjából 15-20 órát még rá kell számolni, ha elsőre át szeretnének venni a forgalmi vizsgán. Ami viszont elég zsebbenyúlós lehet, ugyanis a költségek növekedésével az oktatóknak meg kellett emelni az óradíjakat.
Minden költség emelkedett, magasak az autójavítási díjak, az üzemanyagárak, így elkerülhetetlen volt az áremelés. Átlagosan 7500 forintba kerül ma egy óra vezetés, de ez térségenként eltérő lehet, Budapesten általában ennél drágább. Úgyhogy mire a tanuló eljut a sikeres vizsgáig, az a már említett, 45-50 órával számolva akár 375 ezer forint is lehet - és ez csak a vezetési órák költsége
- sorolta az elnök, aki úgy számol, hogy manapság mire valaki eljut a nulláról a jogosítványig, az 500 ezer forint feletti összegbe kerülhet. És akkor még nem számoltuk bele a bukást és az azzal járó költségeket, ami azért nagy arányban előfordul.
Semmire sem elég a 30 óra?
Korábban a Kreszprofesszor néven ismert Pető Attila is arról beszélt, hogy a tanulók töredékének elégséges a minimális, 30 óra vezetés ahhoz, hogy sikeresen levizsgázzon. Budapesten szerinte jellemzőbb, hogy 40-60 órát vezetnek a diákok, de van aki 80-at vesz, mielőtt nekifutna a vizsgának.
Ha pedig valaki megbukik, akkor 5 órát minimum vezetnie kell még az oktatóval, újabb kb. 40 ezer forintért, és a vizsgadíjat is megint ki kell csengetnie. Márpedig ilyen tanulóból viszonylag sok van, a szakértő emlékeztetett, hogy a statisztikák szerint a forgalmi vizsgák kb. fele bukással végződik.
Én 400-500 ezer forintra mondanám azt az összeget, amiből jogsit lehet szerezni. De volt olyan tanulónk, aki majdnem 900 ezer forintnál állt meg, mire meglett a jogosítvány
- magyarázta. Mint felsorolta, az alap tanfolyam árára még legalább 50-60 ezer forintot kell rászámolni, kell orvosi alkalmassági, elsősegély-vizsga, és vizsgadíjakat is kell fizetni, könyvet, vizsgaprogramot sem árt vásárolni, ha fel akar készülni az ember rendesen. És ez még csak az elméleti tanfolyam, amiért jellemzően 40 ezer és 80 ezer forint közötti összeget kérnek el az autósiskolák, attól függően, hogy online, jelenléti, vagy vegyes formában megy-e az oktatás. Ezen felül "ügyintézési költségként" nagyjából 20 ezer forintot szoktak felszámolni.

Teszten Európa kedvenc Toyotája: letaszíthatja a trónról a Vitarát Magyarországon az új Yaris Cross?
Alaposan leteszteltük Európa kedvenc Toyotáját, a megújult Yaris Crosst. A legendás kisautó SUV-osított változata a gyártó legfejlettebb hibridhajtását kínálja.

Kész, vége! Legendás Ford modell köszön el végleg az autóipartól, ezt többet már nem fogják gyártani
Ez a lépés illeszkedik a vállalat új stratégiájába, amely során fokozatosan kivonják a népszerű európai modelleket a piacról.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


