Szlovákia megdrágítaná vagy mennyiségileg korlátozná a külföldi autósok számára a gázolaj tankolását.
Súlyos hibát találtak a könyvelők: durva ellentmondás van a ma megjelent üzemanyagár-rendeletben
Az üzembentartói szó miatt súlyos ellentmondás maradt az üzemanyagár-rendeletben, ráadásul az ütközik a kormányzati közlésekben szereplő "magántulajdonú" kifejezéssel – írta meg a Portfolió.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete súlyos hibára hívta fel a figyelmünket a szombaton megjelent üzemanyagárral kapcsolatos kormányrendelet szövegével kapcsolatban. Az egyesület szerint ugyanis durva ellentmondások voltak már a bejelentésben is, amik végül a kormányrendeletben is benne maradtak.
A probléma szerintük egészen pontosan az „üzembentartó” kifejezéssel van, amit többször is – a Facebookon és a kormányinfón egyaránt – magántulajdonú gépjárműként magyaráztak.
Ráadásul a rendeletben sem az szerepel, hogy abban az esetben jár a 480 forintos ár, ha az üzembentartó magánszemély.
A rendeletben egészen pontosan a „nem magánszemély által üzemeletetett” fordulat szerepel, ez azonban nem egy köznapi kifejezés, és egészen sok mindent lehet érteni alatta. A rendeletet tovább olvasva pedig arra lehetünk figyelmesek, hogy a benzinkutak a gépjármű üzembentartóját ellenőrizhetik.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyébként a forgalmin lévő vonalkód megtekintése, lemásolása, beolvasása egyáltalán nem szerepel az ellenőrzési jogosultságok között
– hívta fel a figyelmet az egyesület, akik szerint haladéktalanul tisztázni kell, hogy melyik jármű esetében is áll fenn pontosan a 480 forintos üzemanyagár.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







