2019. március 22. péntek Beáta, Izolda

Kígyóztak sorok a mozikban: ezt akarta látni rengeteg magyar


Annak ellenére is nőttek a mozibevételek, hogy tavaly nem jött ki új Star Wars film. Csaknem 14 millióan ragadtak popcornt, kólát és ültek be filmet nézni 2018-ban.

A magyarországi mozik 13,98 milliós nézőszámmal tavaly 20,11 milliárd forintos bevételt értek el, így az egy évvel korábbihoz képest annak ellenére is 97 millió forintos többlet keletkezett a kasszákban, hogy együttesen 319 ezerrel kevesebben váltottak jegyet - írta a Világgazdaság a Filmforgalmazók Egyesülete adatai alapján.

A kimagasló eredményeket hozó 2017-es év után tehát 2018 kisebb megtorpanást hozott, ami először is annak tudható be, hogy tavalyelőtt a Star Wars: Az utolsó Jedik csaknem 1,13 milliárd forintos bevétellel kasszát robbantott, de tavaly nem jelentkezett folytatással az űrben játszódó kultikus sci-fi. Mivel a kihívók egyike sem tudta átlépni a bűvös egymilliárdos határt, a Bosszúállók: Végtelen háború című film 897 millió forinttal nyerte az évet. A lap szerint a "Csillagok háborúja-mentesség" kedvező hatása, hogy a sikerfilmek között kevésbé koncentrálódott a bevételek eloszlása: hét alkotás zárt 500 millió forint felett, míg 2017-ben csak négy.

A magyar filmek közül tavaly egyik sem vonzott annyit nézőt, mint az előző évben a Kincsem, de így is  - 2017-hez hasonlóan - több mint egymillió néző választása esett magyar filmre, ilyesmire legutóbb 2008-ban volt példa. Emellett a Magyar Nemzeti Filmalap adatai szerint a hazai alkotások tavalyi nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg, emellett 250 ezer forint feletti jövedelemmel és jövedelemátutalással számoltunk. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 13 155 forintos törlesztőt (THM 13,57%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis az OTP, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

03.21-03.27
Országos

Spar

03.21-03.27
Országos

Aldi

03.21-03.27
Országos

Lidl

03.21-03.27
Országos

Auchan

03.21-03.27
Országos

Tesco

03.21-03.27
Országos

Interspar

Tavasz
03.13-04.20
Országos

Aldi

Húsvét
03.10-04.14
Országos