Itt a Jamie's étlapja: a környék királyánál 800 forinttal lesz drágább a pizza

2017. december 12. 13:57

Sokat lehetett olvasni a készülődésről, ma viszont már megnyílt Jamie Oliver brit sztárséf első európai pizzériája Budapesten, a Gozsdu-udvarban. Megnéztük, több felkapott pizzázóhoz képest milyen árakkal veszik célba a budapesti pizzapiacot.

Szeptember közepén írtuk meg, hogy először Európában Budapesten nyit pizzériát Jamie Oliver. Ráadásul egyből két éttermet is terveztek a fővárosba, hazai üzemeltetővel.

Ma reggel pedig beszámoltunk arról, hogy délelőtt meg is nyílik az új étterem, úgyhogy gyorsan górcső alá vettük a pizzéria árait, és összehasonlítottuk őket több felkapott hazai pizzázó áraival.

Bár eredetileg arról volt szó, hogy 15 féle pizza lesz az étlapon, mostanra kiderült, hogy csak 11 fajta kapható. Közülük a legolcsóbb 1880 forintért a margherita, mely paradicsomszósszal, bazsalikommal, mozzarellával és olívaolajjal készül, a legdrágább pedig, a magyar pizzériák szokásához híven, a pármai sonkás, azért 2980 forintot kell fizetni, de ezért az árért már rukkolát is kapunk a tésztalapunkra.

Ezeken felül lehet majd padlizsános, csirkés, gombás, pepperoni paprikás, bivaly mozzarellás, füstölt baconös, garnélás és fűszeres marhás pizzát is kapni. 

Lesz lehetőség fél pizza rendelésére is, ilyenkor köretsalátát választhatunk az étel mellé, az egész pizzával megegyező árért.

Elhelyezkedés szempontjából érthető, hogy a Gozsdu-udvarba nyitották meg az éttermet. Ez a helyszín ugyanis kedvelt vadászterülete a Budapestet nyomasztó turistahadaknak és a hétvégenként a multinacionális cégek irodáiból kiszabaduló fehér inges bulicsászároknak is. Ugyanakkor a környék legjobb pizzáját sokak szerint az Igenben adják, ami gyalog egy percre van tőlük, így ha nem alkotnak valami egészen rendkívülit, akkor legfeljebb a kerület pizza ezüstérmét célozhatják meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Jamie’s árait összevetettük néhány felkapott étterem pizzaáraival is, és azt látni, hogy nagyjából hasonló áron pizzázhatunk majd a Jamie’s-ben, mint az általunk összeválogatott helyeken. A lenti infógrafikán a margherita és a kínálatban elérhető pármai sonkás pizza árakat vetettük össze a Jamie’s, az Igen, az Anyukám Mondta, a Pomo D’oro és a Kemencés esetében. A Nagymező utcai Pizzicát is szívünk szerint beválogattuk volna az összehasonlításba, de egyfelől teljesen más típusú pizzát sütnek, mint a fenti éttermek, másrészt pedig a szeletek téglalap alakja is nehezítette volna (a pontos adatok hiányában) az összehasonlítást.

Ebből kiderült, hogy a Jamie’s árai a Gianni féle Pomo D’oro áraival egyeznek meg, a Kemencésnél közel kétszer drágábbak (igaz, itt az olcsóbb, kisebb pizzák árait használtuk fel), a már említett kerületi vetélytárshoz képest pedig a margherita pizzákért gyakorlatilag ugyanannyit, a pármai sonkásért viszont 800 forinttal többet kell majd fizetni.

Jól jönne 500 ezer forint?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozási ajánlatokat. Ha vállalod, hogy a jövedelmedet az adott bankhoz utalod, akkor 500 ezer forintot 60 hónapra a Sberbanknál 10,97 százalékos THM-mel, 10 736 forint havi törlesztő mellett vehetsz fel. A CIB Banknál a THM 11,73 százalék, a törlesztő pedig csak egy kicsit magasabb, 10 907 forint, az MKB Banknál a törlesztőrészlet 10 617 forint (THM: 12,46%), de itt számolnod kell 5 000 forint kezdeti költséggel. A K&H-nál nincs kezdeti költség, a törlesztő pedig 10 621 forint (THM: 12,54%), Az Ersténél és a Cetelemnél ehhez képest több mint ezer forinttal magasabb a törlesztő, 11 892 forint, ami a THM-ükben is meglátszik (17,47%). Az árverseny negatív győztese pedig a Budapest Bank, a havi törlesztő 12 918 forint, és náluk már a THM is 20 százalék fölé csúszik (20,5%).
A bortítókép illusztráció.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom