Adatvédelmi incidensről értesítette ügyfeleit a Kifli.hu.
10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viva Natura World Kft-re. A vállalkozás 2009 tavaszától 2013 januárjáig számos valótlan állítással népszerűsítette termékeit, így többek között a Kombucha gomba kultúrát, különböző Kombucha koncentrátumokat, Mokusaku talptapaszt, valamint Áfonya-acerola kapszulákat - derül ki a GVH közleményéből.
A fogyasztókhoz különböző csatornákon eljuttatott reklámokban és termékleírásokban a GVH szerint a cég azt sugallta, hogy a termékek használatával számos betegség hatékonyan orvosolható, megelőzhető, ezen túl pedig még egészségmegőrző hatása is van a termékeknek. Súlyosbító körülménynek számít, hogy a tájékoztatások a fogyasztók széles rétegéhez jutottak el. Ugyanígy befolyásolta a GVH döntését az is, hogy az évekig elhúzódó reklámtevékenységgel elsősorban azokat az embereket célozták meg, akik betegségek megelőzése vagy gyógyulás céljából keresik a különböző terápiás lehetőségeket. Az egészségre ható termékek esetén pedig a betegségben szenvedő, vagy az azt megelőzni kívánó emberek sérülékeny csoportnak számítanak, mivel a gyógyító hatás reményében érzékenyebben reagálhatnak a gyógyulást ígérő tájékoztatókra.
Mivel a vállalkozás a vizsgálat során nem tudta bizonyítani, hogy a termékek valóban rendelkeznek a hirdetett hatásokkal, így a Versenyhivatal fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlat vétsége miatt szabta ki a 10 millió forintos bírságot, valamint tiltotta meg a jogsértő magatartás további folytatását.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!







