1 °C Budapest

Fotográfiák, avagy művészetünk rejtőzködő kincsei (x)

Pénzcentrum
2013. június 3. 10:40

Összességében elmondható, hogy a magyar fotográfia egésze gyűjtői szemszögből - legalább is a képzőművészethez képest - egy felfedezetlen terület, tele rejtőzködő kincsekkel és felfedezésre váró alkotókkal.

Olyan, mint a 90-es évek eleje, közepe, amikor éreztük tudtuk, hogy lassan de biztosan igazodnunk kell a képzőművészeti árak területén is nyugat Európához, csak valahogy olyan hihetetlennek tűnt.

Napjainkban Budapesten két nagyszabású kiállítás keretében találkozhat az érdeklődő a fotográfiával, mint önálló művészeti alkotással. A budai várban a Magyar Nemzeti Galéria A épületében 21 alkotó mutatja be "Magyar fotóművészet az új évezredben" címmel Baki Péter kurátor válogatásában mintegy 360 munkáját. Párhuzamosan a Korgárt Házban az Andrássy úton látható az "Analóg. 21 magyar fotográfus a 20. századból" című kiállítás, ahol 21 fotográfus 160 fotója látható Kincses Károly kurátor rendezésében. Ritka alkalom, hogy egy időben - még ha két különböző helyszínen is - tekinthetjük át a magyar fotográfia elmúlt 63 évét 40 kivalló (két alkotó mind a két tárlaton szerepel munkáival) fotográfus munkáinak tükrében.

Túl azon, hogy a két kiállítás különböző időszakokat ölel fel és túl a képelőhívás technikai különbségein van még egy markáns különbség a két tárlat anyaga között, mégpedig az, hogy a Kogárt Házban egy magángyűjteményből történt a válogatás.

Európa, vagy a világ jelentős kulturális metropoliszaiban az elmúlt évtizedekben jelentős vásárok sora jött létre és specializálódott a fotográfiára, mint művészeti ágra elég csak megemlítenünk Paris Photot vagy esetleg a houstoni FotoFest-et mint rangos művészeti vásárokat. Ma már gyűjtők százai esetleg ezrei versengenek a világ aukcióin Andreas Gursky, Cindy Sherman vagy esetleg Moholy - Nagy László egy - egy munkájáért, bizonyos esetekben több millió dolláros vételárat fizetve az egyes alkotásokért.

Az elmúlt évtizedekben külföldön ritka, de nagyon színvonalas tárlatoknak - pl. "The Hungarian Connection" tárlata a brit Nemzeti Média Múzeumban 1987-ben vagy a 2011-ben megrendezett "Eyewitness" cimű kiállítás a londoni Royal Academy of Arts-ban - esetleg művészeti vásárokon való részvételnek köszönhetően, a 20. század második felének magyar fotográfusai mintha külföldön keresettebbek lennének gyűjtői körökben és fontos múzeumi gyűjteményekben egyaránt. Így tálalunk például kiemelkedő munkákat Szilágyi Lenkétől a BP Oil Europe Gyűjteményében vagy a Musée de la Photographie - Lausanne-ban vagy Benkő Imrének számos alkotását Bradfordban és New Yorkban. Szebeni András 26 felvételét a New York-i Metropolitan Múzeum válogatta be gyűjteményébe.

A gyűjtést persze sokféleképpen lehet kezdeni, esetleg a múlt évszázad második felének "nagy generációjával" vagy olyan már lezárult életművel rendelkező kortárs alkotók munkáival, mely életműveket a művészettörténet már megmért. Esetleg pályája elején járó fiatal alkotógeneráció útkereső munkáival. Mindenkinek ízlése és rizikó hajlamától függően.

Az árak természetesen attól is függenek, hogy a kép mikor milyen papírra, milyen nagyításban, milyen szériában készült esetleg a fotográfus saját maga nagyította. Kvalitásos fotósok által a hatvanas, hetvenes években készített vintázsok, azaz az exponálás évében az alkotó által lenagyított, és aláírásával ellátott képek nagyságrendben 600 - 800 ezer forintot érnek. E mellett persze az életmű fontos, kiemelt darabjainak értéke jóval egymillió fölött van. Ugyanezeknek a műveknek az értéke kis szériában, ma készült nagyításban 300 - 500 ezer között mozoghat.

Első ránézésre soknak tűnhetnek ezek az összegek, de ha befektetési szempontból válogatunk, akkor olyan ez, mint a vihar előtti csend. Olyan, mint a 90-es évek eleje, közepe, amikor éreztük tudtuk, hogy lassan de biztosan igazodnunk kell a képzőművészeti árak területén is nyugat Európához, csak valahogy olyan hihetetlennek tűnt. De így történt, az akkor par tízezer forintért megvásárolt alkotások a hazai műtárgypiacon ma milliókat érnek, persze kiemelkedő alkotók jó minőségű munkái.

A fotográfia területén mintha átaludtuk volna az elmúlt 20 évet. A horizonton már elindult a mozgolódás valami van a levegőben. Adottak a már nemzetközileg is elismert fotográfusaink és kedvező árfolyamuk egy világra nyitott piacgazdaságban. Ez egy olyan gyúelegy, amely bármikor berobbanhat.

Csák Ferenc
A Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény alapítója

További információ

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 1. péntek
Elza
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem