Újabb megdöbbentő hír a legális drogok világából: azok, akik napi hét kávénál többet isznak, háromszor gyakrabban hallucinálnak, mint a kávéval nem, vagy csak alig élő kollégáik. Például ott sem lévő emberek hangját hallják.
A Durham University kísérletei azonban nem mutattak ki egyértelmű ok-okozati összefüggést a kávéfogyasztás mértéke és a hallucinációk gyakorisága között: előfordulhat az is, hogy egyszerűen csak az érzékszervi csalódásokra fogékony emberek amúgy is szeretnek kávézgatni.
Korábban számtalan fontos faktort feltártak a hallucinációra való hajlam kialakulására vonatkozóan, mint például valamely gyermekkori trauma. A "kávéfüggőség" és a hallucinációk közti tágabb összefüggés azonban nem ilyen direkt, különösen, hogy a koffeinfogyasztástól teljesen függetlenül az emberek 3 százaléka amúgy is hall hangokat a fejében. Előfordulhat tehát, hogy az amúgy is hallucinálásra hajlamos vizsgálati alanyok egyszerűen csak kávéval oldják a szervezetükben felhalmozódott feszültséget. Vagy a feszültség miatti kialvatlanságukat próbálják egy-két-hét kávéval lerázni magukról.
Meglepő viszont, milyen kevés kísérlet vonatkozott eddig közvetlenül a táplálkozás és a hallucinációk összefüggésére vonatkozóan. Pedig számos országban vannak jól-rosszul alátámasztott elméletek e téren: egyes helyeken például a magas cukor- és telítettzsírsav-fogyasztást teszik felelőssé az egyének "debilitásáért". A kísérlet vezetői mindenesetre a jövőben még több vizsgálatot szeretnének indítani a táplálékok és az emberi stressz közti összefüggések feltárásáért. Reméljük nem csak legális hallucinogéneket keresnek...
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







