A szakemberek a következő időszakra a COVID-19 fertőzések számának emelkedését várják.
Véget ért 262 nap után a világon elrendelt eddigi leghosszabb karantén az ausztráliai Melbourne-ben és környékén csütörtökön; miközben az új koronavírusos esetek száma rekordközeli, a kocsmák, éttermek és kávézók újra kinyithatnak.
Melbourne-ben és vonzáskörzetében augusztus elején rendeltek el korlátozásokat, immár hatodik alkalommal, a koronavírus delta variánsának megfékezésére. Az ausztrál kormány azt tette meg a nyitás feltételéül, hogy a 16 évesnél idősebbek legalább 70 százalékának meg kell kapnia a védőoltás mindkét adagját.
Az új rendelkezések értelmében a kocsmák és kávézók benti tereiben maximum húsz beoltott ember tartózkodhat, kint pedig legfeljebb ötven vendég lehet. A fodrászatokban egyszerre öten lehetnek. A maszkviselés továbbra is kötelező bent és a szabad levegőn egyaránt.
A 262 nap a Melbourne-ben elrendelt hat zárlat teljes időtartama.
Korábban az argentin Buenos Aires tartotta ezt a rekordot, ahol 232 napig voltak érvényben korlátozások. Mindeközben a napi új fertőzöttek száma csütörtökön 2232 volt, ami a második legmagasabb adat Ausztrália területén. Az országban a járvány kezdete óta mintegy 152 ezer ember kapta el a vírust, és 1590-en haltak bele a fertőzésbe. Új-Dél-Walesben, ahol a legnagyobb város, Sydney található, csütörtökön harmadik napja emelkedett az esetszám. A szerdai 283-ról 372-re. Queenslandben pedig két hét után jelentették ismét az első fertőzöttet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







