21 °C Budapest

11 szarvashiba, ami miatt sosem lesz meg az első milliód

2016. november 2. 14:31

A gazdag emberek szerint az első milliót a legnehezebb megszerezni, utána már minden halad a maga útján. De miért olyan nehéz megszerezni az első milliót? Egy nagyon gazdag vállalkozó szerint elég néhány dolgon változtatni ahhoz, hogy bárki megszerezhesse az első vagyonát.

Lehet utálni, vagy szeretni, lenézni, vagy magasztalni, egy biztos, a gazdagok értenek ahhoz, hogyan kell sok pénzt csinálni. Ez főleg azokra igaz, akik tényleg maguk csinálták meg a szerencséjüket, és nem egy jól sikerült házasságnak, vagy öröklésnek köszönhetik a hatalmas vagyonukat. 

John Rampton milliomos amerikai vállalkozó szerint nagyon sok ember közel áll ahhoz, hogy megszerezze az első millióját, de néhány mentális berögződés miatt mégsem érik el.

1. Nem a helyes úton gondolkodnak

A vagyonos emberek másként gondolkodnak, mint az átlag - erről már Napoleon Hill is írt 1937-ben megjelent, Gondolkodj és gazdagodj című könyvében. Az ebben szereplő megállapításokkal egyet ért Steve Siebold is, aki miután interjúzott a világ 1200 leggazdagabb emberével, összefoglalta a megszerzett tapasztalatokat:

  • A gazdagok úgy hiszik, a szegénység minden rossznak a gyökere.
  • Az önzőség lehet erény is.
  • A gazdagok rendelkeznek speciális tudással is.
  • Vannak álmaik a jövőről.
  • Követik a szenvedélyeiket.
  • Élvezik a kihívásokat.
  • Használják mások pénzét is.
  • A milliomosok a pénzkeresésre és nem a megtakarításra fókuszálnak.
  • Tudják, mikor kell kockáztatni.

Röviden tehát, ha szeretnél milliomos lenni, változtasd meg a gondolkodásodat a pénzről és a sikerről. 

2. Túl sok aggódás és perfekcionizmus

Rampton szerint az egyik legfontosabb és legértékesebb, amit megtanult, hogy soha semmi sem tökéletes. És ezt minél előbb elfogadja az ember, annál hamarabb tud előrelépni, és nem ragad bele egy helyzetbe. 

Például ha egy kezdő vállalkozás több időt tölt a termék, vagy a szolgáltatás tökéletesítésével, mint hogy bekapcsolódjon a piacba, az idő alatt potenciális ügyfeleket veszít. A hibákat később, a folyamatok közben is lehet javítani, miközben már jön a haszon.

3. Túl sok a kiadás

Amikor az ember hozzájut egy nagyobb összeghez, akkor a legtöbben késztetést éreznek arra, hogy kicsit többet engedjenek meg maguknak, mint korábban. A helyzet az, hogy a gazdag emberek sokkal kevesebbet költenek, mint amennyit megengedhetnének maguknak.

4. Irreális elvárások

Ugyan nagy álmaik vannak a gazdagoknak, de az elvárásaik reálisak. Nagyon jól tudják, hogy meggazdagodni nem lehet egyetlen nap alatt (kivéve a lottónyertesek). Sok munka, kitartás és türelem kell ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. 

5. Vakon követ másokat

Nagyon hasznos lehet egy példakép, vagy mentor, aki már megcsinálta a maga szerencséjét. De a helyzet az, hogy ami az egyiknek bejött, az nem feltétlenül működik mindenkinél. Például hiába vesszük alapul, hogy Jobs és Gates hogyan indította és vitte sikerre az Apple-t, vagy a Microsoftot, az a mai piaci környezetben aligha működne. Meg kell találni, hogy mi működik ma az üzleti életben, és hogyan lehet sikert elérni az adott iparágban.

6. Hitelből hitelbe

A hitel nagyon hasznos eszköz lehet mindaddig, amíg okosan használja az ember. Hihetetlenül könnyű hatalmas hiteltartozásokat felhalmozni, és könnyen megeshet, hogy a befolyó pénzt nem tudja az ember beruházásra, vagy üzleti célokra fordítani, mert a tartozását kell kinyögni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

7. Hosszú távú terv

A gazdagok minid keresik és tervezik a jövőt. Tudják, hogy merre akarnak haladni, hova akarnak eljutni, és mit kell tenni a siker érdekében. Ez lehetővé teszi számukra, hogy előre lássák az akadályokat, és készítenek egy tervet, hogyan fogják majd kezelni az adott helyzetet. 

Egy induló vállalkozásnak is szüksége van hosszú távú tervre, amely azzal foglalkozik, hogyan fogja bevonzani és megtartani az ügyfeleket, vásárlókat, vagy fogyasztókat, és jól meghatározza, hogyan tud kitűnni a versenytársak közül.

8. Rossz emberek társaságában

A gazdagok nem pazarolják azzal az idejüket, hogy "rossz" emberek társaságában vannak. A rossz emberek itt azok, akik negatívan állnak mindenhez, és folyamatosan azzal vannak elfoglalva, hogy mi miért nem fog sikerülni. 

A gazdagok a hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel töltik inkább az idejüket, akik szenvedélyesen beszélnek terveikről, és csodálatos jövőképeken gondolkodnak. 

9. Mindent maga csinál

Még ha mindenhez ért is az ember (mondjuk ez annyira nem valószínű, de tegyük fel), akkor sem csinálhat mindent egymaga. Meg kell találni azokat a tehetséges embereket, akik erősítik azokon a területeken, ahol gyengébb, segítik és támogatják, ahol elakad. Ez elengedhetetlen a sikerhez.

10. Jókor jó helyen

Mindegy, hogy miről van szó, a legtöbbször minden az időzítésen múlik. És azon, hogy álmodozás és várokozás helyett észre veszi-e az ember a lehetőséget az orra előtt, vagy hagyja, hogy más csinálja meg a szerencséjét.

Vegyük például Ryan Graves példáját, aki az Uber legelső alkalmazottja volt, majd a cég egyik vezetője lett, és a becslések szerint 1,4 milliárd dollárt szerzett.

11. Nem hiszel magadban

Rampton szerint a legnagyobb dolog, ami visszatartja az embert a sikertől az, hogy nem hisz magában. Azt tanácsolja, hogy mindenki bízzon az ösztöneibe, kövesse az intuícióit.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem