10 °C Budapest

Mindenkinek bejött az új magyar pénz

MTI
2013. január 1. 07:32 2 perc

Beváltotta a Balatoni Korona a hozzá fűzött reményeket, már 200 helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt - mondta az MTI-nek Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az év végén az önkormányzatok összesen 10 millió forint értékben adtak jutalmat Balatoni Koronában, így márciustól az év végéig 10 és 20 millió forint körüli kibocsátást értek el - tájékoztatott az elnök-vezérigazgató.

Elmondta, úgy tervezték, hogy a Balatoni Korona 3-4 év alatt fut fel, ennyi idő kell a széleskörű megismertetéséhez; az idei célt elérték, jövőre nagyobb lépést kell tenni, s el kell érni az 50 millió forintos kibocsátást.

A Balatoni Koronát eddig jobbára a magyar vendégek keresték, a külföldiek még nem igazán fedezték fel.

Leitold László elmondta, hogy a Balatonnál főleg szállodákban és strandokon lehet a helyi fizetőeszközt használni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elnök-vezérigazgató azt reméli, sikerül elérni, hogy a helyi fizetőeszköz bekerüljön a cafeteria-rendszerbe.

A Balatoni Korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat - Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos - alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?