A MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. létrehozta az Új Széchenyi Terv Infopont országos hálózatot, ahol tájékoztatást lehet kérni a gazdaságfejlesztési pályázati lehetőségekről - mondta Barta E. Gyula, a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-nek abból az alkalomból, hogy befejeződött az ügyfélszolgálat munkatársainak képzése Budapesten.
A MAG Zrt. ÚSZT Infopont hálózatban mintegy 200 információs irodát működtet 400 munkatárs részvételével, ahol ingyen lehet szakszerű tájékoztatást kapni az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatairól.
Barta E. Gyula hangsúlyozta: nonprofit szervezeteket, alapítványokat, kamarákat, szakmai érdekképviseleteket, egyesületeket és takarékszövetekezeteket kértek fel arra, hogy vegyenek részt a programban. A visszajelzések alapján képezték ki az Új Széchenyi Terv pályázataival kapcsolatos tudnivalókról az ügyfélszolgálaton dolgozókat. A MAG Zrt. honlapján megyei bontásban közzétette az infopontok hálózatát, amely tovább bővülhet.
Barta E. Gyula elmondta, hogy a MAG Zrt. honlapján kialakítottak egy jelszóval védett felületet, ahol napra készen tájékozódhatnak az Új Széchenyi Terv Infopont munkatársai. Ezen kívül rendszeres továbbképzéseket tartanak a partnereiknek.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







