Régóta terjed a hír, mely szerint ha fordítva ütjük be a PIN-kódunkat az ATM-be, azzal értesíthető a rendőrség. Ebből persze semmi sem igaz.
Jelentősen nőtt a kiszabott gyorshajátsi bírság összege 2016-ban, ráadásul a balesetek száma is nőtt - írja a Magyar Idők.
Három év alatt másfél milliárd forinttal, kilencmilliárd forintra nőtt a gyorshajtás miatt kiszabott büntetések összértéke - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatásából. A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó KRESZ-szabályok megsértéséért kiszabott bírság 2014-ben 7,552 milliárd forint volt, egy évvel később már 7,993 milliárd forintra, tavaly pedig 8,965 forintra rúgott. Az ORFK tájékoztatása szerint az év valamennyi napján több mint 700 gyorshajtást regisztrálnak és szankcionálnak a rendőrök.
Eközben a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma is enyhén növekedett, 2010-ben 16 308, 2012-ben 15 174 eset került a nyilvántartásba, tavaly viszont 16 500. A súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma azonban csak nagyon enyhe mértékben emelkedett 2012 óta, 2010-hez viszonyítva pedig csökkenés tapasztalható: az akkori 4941-gyel szemben tavaly 4800 körüli súlyos szerencsétlenség érte az autósokat.
A halálos kimenetelű balesetek esetében tovább folytatódott a tíz éve tartó csökkenő trend, és tavalyhoz képest egyedül 2013-ban vesztették kevesebben életüket a közutakon - akkor 591 ember, 2016-ban pedig 597. A Véda intelligens kamerahálózat hatékonyságára vonatkozó kérdésekre az ORFK úgy válaszolt: csak két-három év elteltével lehet majd levonni a következtetést, hogy ezek az eszközök mennyire hatékonyan segítik a közlekedők biztonságát.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Nánay Mihály a történelemérettségiről: nem érhette meglepetés a diákokat
- Zorrót, Gyuszi fiát és Manitut ne keressük a szavazólapon
- Megint betiltják a marihuánát a kedvelt turistaparadicsomban
- Újabb munkálatok a győri vasútvonalon
- Vlagyimir Putyin: fontos megakadályozni a történelemhamisítást
- Régóta bujkáló körözött bűnözőt fogtak el egy zalaegerszegi építkezésen