4 forinttal olcsóbb lesz a benzin hétfőtől, a gázolaj viszont 2-vel drágulni fog.
Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése. A mintegy száz kilométer hosszú, kétszer két sávos út kivitelezése a tervek szerint 2023-ban kezdődhet el - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Az európai uniós pályázati értesítő adatai szerint az állami beruházó kihirdette a győztes kivitelezőket az M8-as gyorsforgalmi út középső, Fejér és Bács-Kiskun megyei szakaszára. A pálya Kecskemétet Dunavecsén és Dunaújvároson át köti össze az M7-es autópályával. A Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszt négy cég, az Unitef-83 Zrt., a Főmterv Zrt., az Utiber Kft., valamint a Tura-Terv Kft. tervezheti meg összesen 7,8 milliárd forintért. A mérnökök feladata a kiviteli terveken kívül a környezeti hatástanulmány és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervek készítése is.
Lecserélnéd a régi kocsit? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!
Az utat két nagyobb szakaszra osztották: az M7-es és Dunaújváros közt megvalósuló, mintegy ötven kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út egy autópálya-csomóponttal, hat egyéb csomóponttal, egy komplex és két egyszerű pihenővel épül meg. A Dunavecse és Kecskemét közti, ugyancsak nagyjából ötven kilométeres szakaszon három csomópontot, egy komplex pihenőt és két egyszerű pihenőt alakítanak ki. Az M8-as Székesfehérvár alatt éri el majd az M7-es autópályát, ide új csomópont épül. Innen tovább már ma is kétszer két sávos út vezet Veszprémig, és a 8-as út hol egyszer két, hol kétszer két sávos szakaszokkal éri majd el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.
Az M8-as középső szakasza nemcsak azért nagy jelentőségű, mert gyorsforgalmi összeköttetést biztosít a Dunántúl és a Duna-Tisza köze között. A kormány célja, hogy a nemzetközi áruforgalom jobb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére új félgyűrűt építsen. Ennek része lesz a Komárom-Székesfehérvár négysávos autóút, amely Budapestet mintegy száz kilométerrel elkerülve, az M7-es autópályát érintve az M8-as révén összeköttetést biztosít az M6-os, az M5-ös és az M4-es között - ismerteti a napilap.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Nyomára akadtak egy ritka "szuperföldnek", van azonban vele pár gond
- Felfutott a használt elektromos autók piaca, újabb támogatás jöhet a vásárlásukra
- Kész a városligeti KRESZ-park – Baán László bejelentést tett az új Nemzeti Galériával kapcsolatban is
- A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉV
- Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Újabb információk derültek ki a Mol turai olajkútjáról