landscape photo of austrian Donau river wild nature reserve area with water side, trees, path, bridge, clouds and blue sky

Most közölte a Vízügy: újabb árhullám érkezik a magyar folyókon, kritikus a helyzet

2024. június 9. 14:45

Budapesten az előre jelzetteknek megfelelően zajlott le a Duna szombat délutáni tetőzése, de a vízgyűjtőket újabb csapadék érte, a vízügyeseknek most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.

A tájékoztatás szerint az apadást a német és az osztrák vízgyűjtőkre érkezett újabb csapadék lassítja, és a Dunán tartósan magas vízállásokat okoz, a Rábán pedig még a hármas fokozatot meghaladó, rekordközeli vízszint is kialakulhat. Budapesten szombat délután az előre jelzett tartományban, 648 centiméteren tetőzött a Duna, vasárnap reggelre pedig már 7 centimétert apadt - írták.

Az OVF arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyó németországi és ausztriai részvízgyűjtőit szombaton hidegfront érte el, helyenként számottevő csapadékkal, ezen belül elsősorban a Rába vízgyűjtőjén hullott nagyon jelentős mennyiség.

A legfrissebb előrejelzés szerint a következő napokban is marad az esős időjárás. A Dunán és gyakorlatilag minden mellékfolyójának vízgyűjtőjén területi átlagban jellemzően napi 10-25 milliméternyi csapadékra lehet számítani, és a csapadékos időjárás a Tisza és mellékfolyói vízgyűjtőin is jellemző lesz a következő napokban, helyenként 30 vagy akár 40 milliméternyit is meghaladó napi területi átlagértékekkel - közölte az OVF.

Hozzátették, az újabb csapadék következtében egyes bajorországi és ausztriai folyók már újra áradnak, ami a Duna hazai szakaszán jelenleg levonuló árhullám tetőzési szintjeit már nem, az apadás ütemét azonban jelentős mértékben befolyásolja, és várhatóan újra kisebb vízszintemelkedéseket okoz.

Nagybajcsnál tartósan a másodfok, másutt az első fok szintje körüli vagy afeletti vízállásokra lehet számítani. Reális esély van arra, hogy Budapestnél a vízszint újból megközelíti-eléri a rakpart szintjét a jövő hét második felében - figyelmeztettek.

A vasárnapi előrejelzés szerint a Dunán a Budapest alatti szakaszon az elsőfokú árvízvédelmi szintet meghaladó, illetve megközelítő tetőző vízállás mellett várható az árhullám levonulása - közölték.

A szigetközi vízgyűjtőre lehullott, jelentős mennyiségű eső miatt a Rábán harmadfokot meghaladó vízállásra kell számítani. Körmendnél a valaha mért legmagasabb vízállás megközelítése sem zárható ki, ezért a védekezéshez újabb csaknem 50 vízügyes szakember segítségére lesz szükség az ország egész területéről.

Vasárnap az OVF miskolci munkatársai indulnak Körmendre, a budapesti, székesfehérvári és pécsi központú vízügyi igazgatóságoktól pedig hétfő hajnalban érnek oda a szakemberek a Rábához - ismertették.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magyarországon már több mint 1200 kilométeren van árvízi védekezés. A Murán és a Dráván várható kisebb árhullámok miatt újra az első fok szintjét meghaladó vízállások várhatóak a következő időszakban, a Tarnán Tarnaörsnél valószínűleg újra a legmagasabb, tehát a harmadfok szintje fölé emelkedik a vízállás, a Zagyván és a Sajón pedig az első fokot megközelítő, illetve afeletti vízállásokra van kilátás - áll az OVF közleményében.

Utcákat öntött el, udvarokba tört be a víz Vasban

Áradnak a folyók és a patakok Vas vármegyében a szombat éjszaka lezúdult, nagy mennyiségű eső hatására, Szombathelyen a Petőfi-telepen utcákat öntött el, udvarokba tört be, lakóházakat fenyegetett a víz - közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap délután.

Közleményükben azt írták: a Petőfi-telepen megelőző védekezést folytatnak, szivattyúk segítségével a telep legmélyebb részéről a Galy-árokba vezették el a felgyülemlett belvizet.

Hozzáfűzték: a hazai és külföldi vízgyűjtőkön lehullott, nagy mennyiségű csapadék hatására áradás kezdődött a Rába folyón, amelynek szentgotthárdi szakaszán harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, míg a folyó körmendi szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint késő délután az északnyugati területeken ismét heves zivatarok, felhőszakadások várhatók, viharos széllökésekkel, jégesővel.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Rába és a Pinka áradása, vízátfolyás miatt jelenleg nem járható Pinkamindszent és az államhatár közötti 8708-as út.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18