A Pénzcentrum 2026. október 17.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Zivatar és felhőszakadás miatt adtak ki riasztást csütörtök délután – leginkább északkeleten és délnyugaton várható eső, de az ország középső részén, így a fővárosban is várhatóan leszakad az ég.
Az esti órákban az északkeleti, keleti harmadban, negyedben, valamint a Dunántúl délnyugati, nyugati tájain csökken a zivatarok számossága, ugyanakkor ezzel egy időben az éjszaka folyamán az ország többi részén egyre nagyobb számban alakulhatnak ki konvektív gócok dörgéssel, villámlással – olvasható a HungaroMeten.
Pénteken a zivatarokat is okozó csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik át, mögötte a nap második felében újabb hullámban jelenhetnek meg záporok, zivatarok, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati vidékeken.

A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti (>25-30; kifejezetten intenzív, lassan mozgó zivatargócokból akár >45-50 mm is összegyűlhet), de környezetükben néhol erős, viharos (55-75 km/h) széllökés, illetve kevés helyen jégeső (jellemzően 1 cm alatti átmérővel) előfordulhat. Pénteken elsősorban az északkeleti határ közelében hevesebb zivatar kialakulására is számottevő esély nyílik 80 km/h-t meghaladó szélrohamok, és nagyobb méretű (>2 cm) jég kíséretében.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







