8 °C Budapest
Cat in the summer rain outside Cornish country cottage

Zivatarral, széllel, mennydörgéssel köszönt be az ősz: jó időre búcsút mondhatunk a napsütésnek

2021. október 4. 20:04 2 perc

Kedden délig túlnyomórészt derült, száraz időnk lesz, legfeljebb néhány helyen jelenhet meg kevés felhő az égen, és hajnalban is csupán kis eséllyel képződhet átmeneti ködfolt az északkeleti tájakon - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kedden délután nyugat felől magasszintű felhőzet vonul fel a Dunántúlon, amely estétől meg is vastagszik, és ekkortól eső, zápor, néhol zivatar ott már előfordulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, hétfőn az Észak-Dunántúlon néhol, kedden megközelítőleg a Győr-Szeged tengely szélesebb sávjában már nagyobb területen is kísérhetik erős széllökések.   

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul kedden, de a szélcsendes, hidegre érzékeny északkeleti, északi vidékeken ennél több fokkal hidegebbre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 28 fok között várható.

Szerdától megérkezik az igazi ősz, egy hullámzó frontrendszer, majd egy annak déli ágán képződő mediterrán ciklon hatására csapadékosra, hűvösre fordul időjárásunk - írja az Időkép. A jelenlegi számítások szerint szerdától péntekig a keleti, északkeleti tájak kivételével sokfelé számíthatunk kiadós esőre,  összességében többfelé 20-30 mm is lehullhat, sőt elsősorban a Dunántúl déli felén 30, akár 40 mm-nél több is összejöhet.

Ezzel együtt északira, északkeletire fordul a szél, főként a Dunánúlon kísérhetik többfelé erős lökések. Búcsút inthetünk a vénasszonyok nyarának, a hét második felében már sehol sem érjük el a 20 fokot, sőt a tartósan csapadékos tájakon 11-13 foknál a délutáni órákban sem lesz melegebb. Nincs mese tehát, itt az igazi ősz, indulhat a fűtési szezon is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?