Megéri kockáztatni? Őrült ajánlatokkal csábítanak a magyar utazási irodák

2021. március 30. 11:07

Szabad nyarunk lesz - legalábbis így nyilatkozott a miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, arról egyelőre még csak elképzeléseink vannak, egy biztos, a lakosság türelmetlen, a monotónia lassan felőrli az idegeket, és már mindenki nagyon szeretne utazni. Nálunk jobban már csak az utazásszervezők várják a szezon kezdetét, el is árulták, pontosan milyen ajánlatokkal készülnek a startpisztoly eldördülésére.

Orbán Viktor legutóbbi rádióinterjúban már a nyitás lehetséges forgatókönyveiről beszélt, majd az előttünk álló nyárról is:

Bennem nincsen kérdés afelől, hogy Magyarországon szabad nyár lesz.

Lesznek, még nyáron is lehetnek olyan szolgáltatások, rendezvények, melyekre csak oltási kártyával lehet majd bemenni, de ez elkerülhetetlen. Jó esélyünk van arra, hogy minden uniós országnál előbb legyen lehetőségünk szabadon élni. Most még nehéz időszak áll előttünk, de ezt át fogjuk vészelni - mondta a miniszterelnök a beszélgetés végén.

Szabad nyár?

A szakértő szerint a teljes nyitás leghamarabb május végén vagy júniusban lehetséges. Azt reméli, júniusban az üzletek, rendezvények, meccsek látogathatóak lesznek, és közterületen nem kell majd maszkot viselni. 

Tehát van remény, hogy a lassan egy éve tartó korlátozásaink enyhülnek, és lesz lehetőségünk szabadon élni, utazni. Ez nem csak a lakosságnak öröm, de azoknak a szektoroknak is, akiket megtépázott a pandémia, mint amilyen a turizmus, azon belül is az utazásszervezők. Ez nem csak a lakosságnak öröm, de azoknak a szektoroknak is, akiket megtépázott a pandémia, mint amilyen a turizmus, azon belül is az utazásszervezők.

Nagyon bízunk benne, hogy nyár elejével - még ha a nagyon jónak számító 2019-es nyári szezonhoz képest lényegesen kisebb mértékben is, de megindulnak a külföldi utazások az ilyenkor szokásos nyaraló desztinációkba

- mondta el a Pénzcentrumnak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője. Arra a kérdésre, hogy hány hazai iroda volt kénytelen bezárni, nem tudott pontos választ adni egyelőre, ezt majd csak az újranyitást követően lehet megmondani: "Pontos adatok még nincsenek, mert többen hibernálták a vállalkozásukat, vannak akik feladták az irodahelyiségüket a járvány elején, de a telefonos és online kiszolgálást változatlanul folytatják. Az újraindulást követő néhány hónapban majd jobban lehet látni ezeket a számokat."

Lassan megindult az érdeklődés is

Az irodákhoz, ha lassan de biztosan befutnak az érdeklődések, és nem csak érdeklődés, de a foglalások is. Az előfoglalási időszakban eddig a tavalyi év azonos időszakában történt foglalások számának kb. 30 százalékát realizálták a hazai utazási irodák.

 Több hazai utazási irodánál most akár 0 forint előleggel is lehet foglalni a nyári szezonra.

Az IBUSZ jelenleg belföldi utakat az érvényben lévő korlátozások miatt nem értékesít, külföldre, néhány egzotikus országba egyéni igények alapján szerveznek ugyan utakat (Dubai, Maldív-szigetek, Zanzibár, Mexikó és a Dominikai köztársaság), de az utasszám szerény töredéke az előző évekhez képest, pár százalék. Ami jelentős, az a nyári mediterrán térségbe szervezett charter-és buszjáratokon lévő előfoglalási állományuk. "20201. június és szeptember között heti 20 charter járatot és 4 buszjáratot tervezünk a mediterrán térségbe. Járataink zöme a görög szigetvilágba és szárazföldi üdülőterületekre megy, de jelentős kapacitást foglaltunk le a spanyol, bolgár és török üdülőterületekre, valamint Olaszországba és Horvátországba is. Az üdülőjáratokon túlmenően több mint 100 körutazó-és városlátogató programot is előkészítettünk és a startra várunk. Rögtön meghirdetjük azokat, amint lehetőség van a korlátozásoktól mentes utazásra" - mondta el a Pénzcentrumnak Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója, majd elárulta,

2020. december elejétől egy nagyon attraktív ( 15-20-40%) előfoglalási kedvezménnyel kezdtük meg az előfoglalást az idei évre, amelynek lényege, hogy utasaink minden anyagi és jogi kötelezettség nélkül 0 forinttal foglalhatják le az idei utazásukat. 

Az előlegmentes foglalás nagyon sikeres, mai napig már majdnem 15 ezer fő befoglalt utasuk van a rendszerben. Az ötlet lényege, hogy egyfelől a bizonytalan helyzet és a kivárás ellenére sem esnek el az utasok a jelentős előfoglalási kedvezménytől, ugyanakkor semmilyen anyagi rizikót nem kell vállalni, hiszen azt a társaság átvállalja utasaitól.

Az Invia továbbra is naprakészen követi az eseményeket, és igyekeznek a hozzájuk fordulók, a tájékoztatást kérők számára aktuális, felelős javaslatokat megfogalmazni. Emellett, bár az idei szezonban még sok a kérdőjel, a tavaly elmaradt utazásaik árának visszatérítése helyett sokan később beváltható utazási utalványokat kértek; jelenleg azon dolgoznak, hogy amennyiben az idén lehetségessé válik ezek felhasználása, úgy tulajdonosaik széles kínálatból válogathassanak majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezen kívül igyekszünk előkészíteni mindent, hogy amennyiben a körülmények lehetővé teszik majd, a megszokott, nyári, szezonális munkakörökben munkalehetőséget tudjunk nyújtani a turisztikai pályát a tavalyi év során kényszerből elhagyóknak

- számolt be a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere.

"A Covid-19 járvány miatti kiszámíthatatlanság és bizonytalanság az idegenforgalmi piacot tervezhetetlenné teszi. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványügyi helyzetet, az ehhez köthető kormányzati intézkedéseket, és szükség esetén ezeket a Neckermann le fogja tudni reagálni. Felelős utazásszervezőként osztjuk Magyarország Kormányának azon álláspontját, hogy a hatékony járványügyi védekezés érdekében mindenki maradjon otthon. Az utazási szezon idén eddig nem tapasztalt korlátok között zajlik majd, kínálatunkat ennek megfelelően fogjuk alakítani - változatlanul a legjobb minőséget nyújtó szolgáltatók bevonásával" - nyilatkozta Galgóczy Ferenc a NUR Travel Utazás Szolgáltató Kft. kereskedelmi igazgatója

A sötétség éve

Nehezen vészelte át az elmúlt egy évet mindenki, ahogy az IBUSZ is, főként nagyon szigorú költséggazdálkodással. De nagy óriási versenyelőnye a piac többi szereplőjéhez viszonyítva a több lábon állás - tudtuk meg Termes Nórától, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatójától. "Nagyon sokrétű tevékenységi körrel rendelkezünk, az 1 éve érvényben lévő utazási korlátozások miatt (ami alól csak a tavaly nyár volt kivétel) az utazásszervezésre csak nagyon szűk lehetőségünk volt, azonban a valutaváltó tevékenységünk zavartalanul működött irodahálózatunkban és a teherforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatásaink értékesítése a határirodáinkban. Tavaly mindösszesen júliusban és augusztusban utaztathattunk, ekkor heti 7 charter járatot tudtunk üzemeltetni a tervezett heti 25 járathoz képest. Szeptembertől a külföldi utak szervezésével, novembertől a belföldi utak értékesítésével is le kellett állnunk az akkor életbe lépett kormányrendeletek alapján.

Most a téli időszakban egyéni megkeresések alapján tudtunk utakat értékesíteni néhány egzotikus desztinációra, ezek volumene azonban töredéke az ilyenkor megszokottnak. Üzleti utaztatást és repülőjegy értékesítést is bonyolítunk, de ezek volumene is csak töredéke a megszokottnak.

Fentiek miatt a létszámleépítés sajnos szükségszerű volt, de más utazási irodáktól eltérően kisebb arányban. 15 százalékos leépítés volt, viszont a megmaradt kollégáknak több mint felét csak részmunkaidőben tudtuk foglalkoztatni szinte egész évben. Ezt az arányt is csak azért tartottuk, hiszen folyamatosan bíztunk a közelgő újraindulásban és országos lefedettségű irodahálózatunkat egyben kívántuk tartani, hiszen ez cégünk egyik nagy értéke. Nagy segítség számunkra a jelenlegi állami bértámogatás, ennek keretében dolgozóink bérének 50 százalékát megkapjuk 2020. november 11. óta érvényes Kormányrendelet lapján. Enélkül sajnos további nagyon jelentős leépítésre lett volna szükség. 

Sajnos a jelenlegi munkánkból árbevétel csak a későbbi utasok elutazásakor realizálódik, addig sajnos folyamatosan finanszírozó pozícióban vagyunk. Az elmúlt 1 évben tovább felmerülő költségeinket jelentős mértékben racionalizáltuk. Bérleti díjainkat újra tárgyaltuk irodáink bérbeadóival, marketing költségeinket minimalizáltuk, beruházásainkat halasztottuk és csak a nélkülözhetetlen beszerzéseket bonyolítottuk le."

Az Invia is dolgozik töretlenül: "Nemzetközi befektetői hátterének és a folyamatos IT-fejlesztéseknek köszönhetően  pillanatok alatt álltunk át a távoli munkavégzésre úgy, hogy közben maximálisan el tudtuk látni azt a feladatot, amit ebben az időszakban vállalni szerettünk volna: utasaink megkeresésére gyorsan és érdemben tudtunk reagálni, képviseltük érdekeiket az utazásszervező partnereinkkel folytatott egyeztetések során, akinek pedig ebben a bizonytalan időszakban is egy utazás előkészítésében lehettünk segítségére, az a tőlünk korábban megszokott minőségben számíthatott támogatásunkra" - mondta el Nagy Viktória az Invia marketink menedzsere.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm