Ezek a mobilok mennek most végleg a kukába: nem lehet már használni őket

Ezek a mobilok mennek most végleg a kukába: nem lehet már használni őket

2022. július 7. 20:05 2 perc

A mobilszolgáltatók folyamatosan kapcsolják le a 3G-s hálózatokat, ezzel pedig sok készülék válik lényegében használhatatlanná. Már eddig is lehetett támogatást kapni az okostelefonok vásárlásához azoknak, akik 2-, illetve 3G-s mobillal rendelkeznek, most viszont megduplázódik a készülékcseréhez nyújtott állami segítség összege, valamint a program is közel egy évvel tovább tart majd.

Ismét a fogyasztók számára kedvező változásról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azok után, hogy májusban a 2G-s eszközökre is kiterjesztette mobiltelefon készülékcsere támogatási programját: ugyanis az eredeti, 2022. július 17-ei végdátum helyett a kezdeményezés 2023. március 31-ig tart majd, hogy az érintetteket ne érje hátrány a 3G-technológia kivezetése miatt. A támogatási program új szakasszal bővül 2022. július 18-ától, melyben már a részvételi feltételek és a támogatás összege is változik – derül ki az NMHH közleményéből.

A jobb hozzáférhetőség érdekében az igénybe vehető támogatást is megemeli a hatóság: az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő az igényelhető összeg, miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik. Szintén többeknek lesz elérhető a kezdeményezés azáltal, hogy a jogosultsághoz szükséges elvárt aktivitási időszakot is meghosszabbítja a hatóság 2022. április 30-ig. Ezek a feltételek a július 18-ától benyújtott pályázatokra vonatkoznak majd.

„Azt látjuk, hogy a szolgáltatók saját döntéseik alapján, eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. Az NMHH feladata, hogy az érintett fogyasztókat ne érje hátrányosan a technológiai változás” – mondta Vári Péter, a Hatóság főigazgató-helyettese. A szakember szerint a módosítások révén sokkal több felhasználó tud majd élni a mobiltelefon készülékcsere támogatási program lehetőségével.

A folyamatot legkorábban elindító Magyar Telekom június 30-ig teljesen leállította 3G hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig 2022 májusától kezdte meg a lekapcsolási folyamatot. A technológiai fejlesztés a legfeljebb 3G-képes mobiltelefont használókat érinti: ahhoz, hogy ők továbbra is élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelezőapplikációkat, a navigációt, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonra kell váltaniuk – ehhez nyújt most már meghosszabbított határidővel támogatást az NMHH támogatási programja. Azoknak, akik hanghívásra, sms-küldésre használják a készüléküket, nincs tennivalójuk, ezek a funkciók továbbra is működnek majd a 2G-hálózatokon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 19:28