Ha a 2000-es évek elején digitális fényképezőgépet használtál, jó eséllyel mára egész életfejezeteid tűntek el.
Átalakítja az okostelefonok iparát és piacát az, hogy egyre hosszabb lesz a készülékek élettartama - állapítja meg elemzésében a Deloitte Global.
A nemzetközi tanácsadó cég magyarországi tagvállalata az elemzésről közleményben tájékoztatta az MTI-t, amelyben kifejti: az okostelefonok egyre tartósabbak, szoftveres kiszolgálásuk szintén hosszabb, ugyanakkor drágábbak is, ezért nő a használt készülékek népszerűsége. A felújított okostelefonok piaca 2024-ig várhatóan évente 11,2 százalékkal bővülve eléri a 65 milliárd dollárt, 352 millió darabos forgalom mellett.
A változás legfontosabb eredményének a környezetterhelés csökkenését tekintik, ugyanis a fenntarthatóság szempontjából a gyártás a legkárosabb tevékenység. Az idén az okostelefonok 146 millió tonnás szén-dioxid-kibocsátásának 83 százaléka az 1,4 milliárd új készülék gyártásából, szállításából és első éves használatából származik majd. A már piacon lévő 3,1 milliárd használt eszköz működtetése, felújítása és egyéb folyamatai viszont mindössze 16 százalékot tesznek ki.
A környezetterhelés mértéke a megújuló energiaforrások kihasználásától is függ, az okostelefonok gyártása ugyanis rendkívül sok áramot fogyaszt - tették hozzá. A hosszabb élettartam a közlemény szerint nemcsak a felhasználói szokásokat, hanem az iparág kilátásokat is átalakíthatja. Kevesebb értékesítés mellett az eladóknak új bevételi forrásokat kell találniuk, például médiaszolgáltatásokat értékesíthetnek, alkalmazásboltokat nyithatnak, és várhatóan az online tárhelyek iránti kereslet is erősödni fog. Az okostelefonok vásárlásához és lízingeléséhez kapcsolódó biztosítási díjak, pénzügyi termékek szintén megoldást jelenthetnek - tették hozzá.
A Deloitte ennek ellenére is számít drágulásra, de a gyártók fenntarthatósági kedvezményekkel csökkenthetik az áraikat - olvasható a közleményben.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








