Na, vajon elvitte-e valaki a 760 millió forintos főnyereményt a 21. játékhéten? Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait és a nyereményeket!
Egy magyar 430 forintos téttel 1,9 milliót nyert a Tippmixen szombaton: ez volt az ő nagy Eb trükkje
A magyar válogatott 3-1-es vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot Svájc ellen, azonban a második félidőben voltak biztató jelek Marco Rossi csapatának játéka kapcsán, a sportfogadók pedig nem szomorkodhatnak, hiszen így is remek nyereményeket könyvelhettek el. Az egyik legkiemelkedőbb Eb-kötődésű Tippmix-szelvény azé a játékosé volt, aki 2-es kötéssel, 430 Ft-os téttel közel 2 millió Ft-ot nyert, 4 500-as eredő szorzót összehozva.
A várakozásoknak megfelelően az Eb első napjaiban messze a Magyarország – Svájc találkozó volt a legnépszerűbb mérkőzés a fogadók körében a Tippmixen és a Tippmixprón, megelőzve a nyitómeccset, a spanyol - horvát csatát vagy éppen a címvédő olaszok Albánia elleni találkozóját. Szoboszlaiék azonban nem kezdtek jól, már az első félidő után 2-0-s hátrányban voltak. A második játékrészben aztán magára talált a csapat, Varga Barnababás révén szépített, de az egyenlítés nem sikerült, a végén pedig még egy gólt szerzett Svájc, így 3-1-re nyert. A végkimenetelre érkezett tippek 20 százaléka lett jó – 2,30-as záró szorzóért, azonban válogatottunk idei első Eb-gólját jegyző Varga Barnabás találatánál már sokkal többen ünnepelhettek, aki eltalálta, hogy a Fradi csatára kezdőként betalál, az 3,80-as oddsnak örülhetett - írja közleményében a Szerencsejáték Zrt.
Utóbbi gól ráadásul azért is volt fontos, mert így két rendkívül népszerű fogadási piacnál is rengeteg tipp vált nyertessé, a „Mindkét csapat szerez gólt”, illetve a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” soroknál előbbinél 99 százalék, utóbbi esetében 95 százalékban voltak jók a tippek („Igen”, valamint „Igen és Több, mint 2,5”) – 2,06-os és 2,87-es nyereményszorzóért. Közel 100 százalékos találati arányt hozott a meccshez kapcsolódóan a Tippmixen a „Lesszám 2,5” fogadási sor, valamint a „Mindkét félidőben több, mint 1,5 gól lesz?” opció is, előbbinél a helyes tipp 1,20-as („Több, mint 2,5”), utóbbinál az „Igen” kimenetel 6,50-es oddsot jelentett.
A Tippmixen több új fogadási piac is népszerű volt Marco Rossi csapatának első németországi találkozóján. Most először tippelhettek a sportfogadók arra, hogy szerez gólt cserejátékos a meccsen, valamint több játékoshoz kapcsolódó piac is kiemelten népszerű volt: a kaput eltaláló, illetve a kapura tartó gólszerzési kísérletek száma fogadási sorok rendre közel 100 százalékos találati arányt hoztak.
Szintén az Eb-n bemutatkozó és nagyon népszerű piac volt a „Magyar kapus(ok) védéseinek száma 3,5” sor a Svájc elleni meccsen, ahol Gulácsi Péter négy védést mutatott be, így a helyes kimenetelt („Több, mint 3,5”) eltalálók 2,05-ös oddsnak örülhettek. Érdekesség, hogy több olyan sportfogadó is volt, aki a pontos végeredményt telibe találta, a 3-1-es svájci siker akár 22,00-s nyereményszorzót is érhetett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiemelkedő oddsokat keresőknek sem kellett csalódniuk, igen szép számban voltak nyertes fogadások, ugyanis például arra, hogy a mérkőzésen legalább négy gól lesz, 4,25-ös volt a záró odds, 86 százalékos találati arány mellett, de Szoboszlai Dominik gólpassza a találkozó kezdete előtt akár 5,75-ös oddsért is fogadható volt. Érdekesség, hogy a Liverpool magyar középpályása volt a legnépszerűbb választás a „Gólpasszt ad?” fogadási piac esetében. Érkeztek helyes tippek a „Gólszám (pontosan)” fogadási sorra is – ahol a „4”-es kimenetel 7,50-es szorzót ért, míg a „2. félidő - Pontos eredmény” helyes tippje „1-1” 7,00-s oddsot jelentett a jó tippet leadóknak.
És akkor a giganyertes
A közlemény szerint az egyik legkiemelkedőbb Eb-kötődésű Tippmix-szelvény a torna első napjaiból pedig egy kecskeméti játékosé, aki az alábbi 2-es kötéssel, 430 Ft-os téttel közel 2 millió Ft-ot nyert, 4 500-as eredő szorzót összehozva:
| Labdarúgás | Spanyolország - Horvátország | Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény | Spanyolország 3:0/Spanyolország 3:0 | 100,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Union SF - San Lorenzo | Félidő/végeredmény | San Lorenzo/Union SF | 45,00 | Nyertes |
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








