A kötelező biztosítás ellenére tömegesen közlekednek fedezet nélkül robogók és elektromos rollerek Magyarországon.
Megkezdődött a 27. Múzeumok majálisa: az ország különböző részeiből csaknem 80 intézmény készült programokkal, valamint koncertekkel, tárlatvezetésekkel és kézműves vásárral is várják az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben szombaton és vasárnap. Az ország legnagyobb múzeumi seregszemléje ezúttal a hagyományok, szokások, örökség jegyében szerveződött meg a Múzeum kertben. A szakmai programok az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa idei jelmondata - Múzeumok az oktatásért és kutatásért! - szellemében valósultak meg - hangzott el a megnyitón.
A 27. Múzeumok majálisa az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban című programsorozat egyik nyitóprogramja is, amelyben mind a magyar, mind az európai identitás megjelenik. Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett 27. Múzeumok majálisa programsorozat immár három évtizedes múltra tekint vissza.
A seregszemle kiváló lehetőség a kiállító múzeumoknak, hogy megmutassák, nemcsak a gyűjtemények megőrzésével illetve az ehhez kapcsolódó kutatásokkal foglalkoznak, hanem nyitottak arra is, hogy nagy közönséget fogadjanak, és különféle innovációval igazodjanak a folyamatosan változó látogatói igényekhez - hangsúlyozta a főigazgató-helyettes. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fesztiválon tematikus tárlatvezetések is lesznek a múzeumban: például a Magyar menyasszony kiállításon, valamint az érdeklődők megismerhetik a biciklizés elmúlt 150 éves kultúrtörténetét is.
Kitért arra is, hogy a fesztivál ideje alatt múzeumi sétán vehetnek részt a látogatók, amelyen a múzeum épületének és a múzeumkertnek a történetével ismerkedhetnek meg. Hozzátette: a programok között lesznek múzeum szakmai események is, amelyek elsődlegesen a múzeum munkatársainak szólnak.
A rendezvényen átadták a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elismeréseit is: idén 7 pályázóból 6 intézmény felelt meg a pályázók közül azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján viselhetik Az év múzeuma 2024 jelöltje kitüntető címet - hangzott el az eseményen.
Az év múzeuma 2024 elismerést a kis múzeumok kategóriájában a Soproni Múzeum nyerte, a nagy múzeumok kategóriájában pedig a miskolci Herman Ottó Múzeum vehette át az elismerést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az év múzeuma 2024 jelöltje címet viselheti, és az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját kapta a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, valamint Az év múzeuma 2024 jelöltje címet viselheti, és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének különdíjában részesült solymári Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény. Kiosztották Az év múzeuma 2024 jelöltje okleveleket is, amelyet a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamint a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vehetett át.
A kétnapos ingyenes majálison a szakmai bemutatók mellett színes színpadi műsorral, koncertekkel, gyermekprogramokkal, családi programokkal, tárlatvezetésekkel és kézműves vásárral is várják az érdeklődőket.
Sziget 2026: lineup és fellépők – Ennyibe kerül most egy napijegy, bérlet az idei Sziget Fesztiválra
Mennyibe kerülnek a Sziget 2026 jegyek és bérletek? Kik a már biztosan tudható Sziget fellépők? Összegyűjtöttük, amit az idei Sziget Fesztiválról tudni lehet.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








