A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Médiaszolgáltatók szerződéses vállalásainak vizsgálata is szerepelt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa július 23-i ülésének napirendjén. Az NMHH három műsorszámmal kapcsolatban is jelzést tett a külföldi társhatóságok felé.
Csak néhány hete történt, hogy egy holland mesét kifogásolt az NMHH aktuális büntetésében, most ismét bírságokat osztott ki.
Nemrég hatósági eljárásban állapította meg a Médiatanács, hogy a Rádió 88 április 19– 25. között megsértette szerződéses vállalásait azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, szöveges tartalmat és magyar zenei művet, ezért a médiaszolgáltatót, a Telekom Kft.-t 50 000 forint bírsággal sújtotta és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte.
Ugyanezen az ülésén a testület arról is döntött, hogy eljárást indít a Best Radio Kft.-vel szemben, mivel a médiaszolgáltató az Eger 100,7 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, 100,7 - Best FM állandó megnevezésű médiaszolgáltatásának május 23–29. közötti műsorhetén vélelmezhetően nem teljesítette teljeskörűen a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettségét. Az NMHH ugyanakkor három műsorszámmal kapcsolatban is a külföldi társhatóságokhoz fordult.
Az AMC TV-n június 1-jén 15 óra 10 perctől sugárzott Buliszerviz című műsorszámmal kapcsolatban azt kifogásolta egy néző, hogy a korhatári besorolás nélkül sugárzott filmben ruhátlan embereket lehetett látni. A film – amelyben halmozottan fordultak elő trágárságok –, társadalmilag elfogadottként ábrázolta a kizárólag szexuális célú, érzelemmentes kapcsolatokat, káros magatartásmintaként megjelent benne az alkohol- és drogfogyasztás is, ráadásul a nőkkel szemben tanúsított bántó viselkedés is alkalmas volt a védett korosztály fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Amennyiben a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, a műsorszám a IV. korhatár-kategóriába tartozónak minősülne (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) és csak 21 óra és 05 óra között lehetne sugározni. Mindezekre tekintettel a hatóság értesítette a cseh RRTV-t a vélelmezett jogsértésről, és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szintén cseh joghatóság alá tartozik a Paramount Network (Hungary), amelyen egy fájdalomcsillapító krém reklámját kifogásolta egy bejelentő, mert szerinte abban a meztelen testrészek kitakarása nem volt megfelelő. A június 5-én 19 óra 29 perctől sugárzott kereskedelmi közlemény a hatósági ellenőrzés szerint nem szexuális kontextusban mutatta be a kitakart testrészeket, ugyanakkor – mivel a médiatartalom nem gyermekek számára készült –, azt a 12 éven aluliak nem érthették meg vagy félreérthették. A magyar szabályozás szerint a reklámblokk a III. korhatár-kategóriába tartozónak minősül (tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott). A hatóság ezért ezzel a műsorszámmal kapcsolatban is értesítette a cseh RRTV-t a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérve a társhatóságot a szükséges intézkedések megtételére.
A Galaxy 4 állandó megnevezésű lineáris audiovizuális médiaszolgáltatáson 2024. május 8-án 20 óra 59 perces kezdettel sugárzott Kisvárosi gyilkosságok: A múlt sebei című epizódjának 12-es besorolását meztelen női test láthatóvá tétele miatt kifogásolta egy néző. A hatósági ellenőrzés szerint a meztelenség szexuális kontextus nélkül került bemutatásra, problematikusnak számított ugyanakkor a gyilkosságok részletes és realisztikus ábrázolása. Amennyiben a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, úgy a műsorszám a IV. korhatár-kategóriába tartozónak minősülne (16 éven aluliak számára nem ajánlott). Erre tekintettel a médiahatóság értesítette a luxemburgi társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
Vallott a 2025-ös X-Faktor győztese: erre költi 36 milliós nyereményét a raktárosként dolgozó Belano
Belano megnyerte az idei X-Faktort, és a győzelemmel járó 36 millió forintos nyereményét nem luxusra, hanem tudatosan a zenei karrierjére fordítja.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








