Három különböző ügyben is jogi lépéseket tesz az Európai Bizottság Magyarországgal szemben.
A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli az Európai Unió Tanácsának 2024. évi magyar elnökségét. Az alkalmi bélyegkisív 30 000 példányban készült és július 26-tól kerül forgalomba.
A Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsát ki, amellyel hazánk második Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét köszönti. A kilenc bélyegből álló alkalmi bélyegkisíven és a hozzá tartozó borítékon a magyar elnökség hivatalos logója és arculati elemei jelennek meg. Az alkalmi bélyegkisív Elekes Attila André tervei alapján, 30 000 példányban a Pénzjegynyomda Zrt-ben készült, és július 26-tól vásárolható meg a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n 8370 forintos áron.
Magyarország 2024. július 1-je óta második alkalommal tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. A soros elnökségek rendszere az európai integráció kezdetéig nyúlik vissza, a kiemelt szerepnek köszönhetően pedig a 27 tagállam mindegyike fél évre a kontinens politikai középpontjába kerül, ezzel meghatározva az EU által követendő általános politikai irányvonalakat és prioritásokat. Az elnöki posztot nem egy személy, hanem egy egész ország tölti be, akiknek a munkája közvetlenül kihat a világ legnagyobb egységes piacára, környezetvédelmére, biztonságára és 440 millió ember életére. Magyarország 2024. július – december között ragadhatja magához a stafétabotot.
Az ünnepi bélyeg bemutatására szervezett sajtóeseményen a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az Európai Unió, és annak érték- és életközössége a Posta számára a kezdetektől fogva kiemelt jelentőséggel bír. A Társaság vezetője emlékeztetett arra, hogy jelent meg már bélyeg 2011-ben is, az első magyar elnökség alkalmával, de megosztotta azt is, hogy legelőször, több mint 20 éve tisztelgett a Vállalat az egyesülés előtt, több bélyeggel állítva emléket a magyar európai uniós csatlakozás mérföldköveinek.
Az előkészületek lépéseit többek között olyan bélyegsorozat is köszöntötte, ahol a csatlakozási időpont közeledését szimbolizálva, eltérő időpontot mutató, az unió 12 csillagát magába foglaló logót óraszámlap formájában örökítették meg, és végül a május 1-jei csatlakozásunkat a bélyegen szereplő négy bélyegképet átölelő óraállás tette teljessé. Most, a második magyar elnökséget köszöntő bélyeg egyszerre szimbolizálja a magyarok kreativitását és az Unió országainak összetartozását is. A magyar elnökség logóját az idén ötven éves Rubik-kockaTM inspirálta, amelynek jogait a Spin Master Toys UK Limited bocsátotta rendelkezésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Több mint húsz éve őrizzük bélyegeinken azokat a mérföldköveket, amelyeket közös történelmünk formált, ezzel örökre emléket állítva azoknak a pillanatoknak, amelyek közelebb hozták a nemzeteket, erősítve az egység és a közös jövő iránti elkötelezettséget. A mai napon bemutatott bélyegkisív egy újabb eleme annak az összetartozásnak, amelyet az európai eszmék és értékek hívtak életre.” –mondta dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.
Címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








