Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Az Európai Unió hivatalos vizsgálatot indított a TikTok ellen, hogy felmérje, a vállalat megfelel-e a kiskorúak védelmére, valamint a digitális szolgáltatásokra vonatkozó törvényi előírásoknak, beleértve az átláthatóság és adathozzáférés terén támasztott követelményeket is - írja a CNN.
Újabb lépést tett az Európai Unió a digitális platformok tevékenységének szigorúbb ellenőrzése terén, így vizsgálatot indított a TikTok ellen. A videós platformmal szembeni fellépés célja kettős: egyrészt szeretnék megállapítani, hogy a vállalat betartja-e a kiskorúak védelmére vonatkozó előírásokat, másrészt azt vizsgálják, hogy a videós platform eleget tesz-e a digitális szolgáltatásokra vonatkozó uniós törvény egyéb követelményeinek. Az Európai Bizottság szóvivője hangsúlyozta, a vizsgálat nem vetít előre semmilyen következtetést.
A ByteDance által tulajdonolt TikTok esetében az Európai Bizottság különös figyelmet fordít arra, hogy mennyire hatékonyan kezeli a felhasználói tartalomfüggőségre, valamint a kiskorúak magánéletének védelmét érintő kérdéseket. A unis apparátus szerint ugyanis aggodalomra ad okot, hogy a TikTok által alkalmazott korhatár-ellenőrzési mechanizmusok nem biztos, hogy megfelelően működnek. Emellett a közeljövőben arra is fény derülhet, hogy a TikTok hogyan kezeli a platformon megjelenő hirdetéseket, és milyen mértékben biztosít hozzáférést az általa kezelt adatokhoz.
A TikTok képviselője az Európai Unió vizsgálatával kapcsolatban kiemelte, elkötelezettek a fiatal felhasználók védelme mellett, emellett készek mindenben együttműködni a vizsgálat során.
Az Európai Unió területén működő közösségimédia-vállalatokra vonatkozó digitális szolgáltatásokról szóló törvény tavaly augusztusi életbe lépése óta fokozott figyelem irányul az ilyen tevékenységet végzőkre. A digitális platformokra rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak, amelyek megsértése esetén akár az éves globális bevételük 6 százalékának megfelelő bírságot is kiszabhatnak rájuk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







