Összeszedtük, mi az, amit soha nem érdemes kitenni a közösségi médiába, és azt is mutatjuk, miért.
A Média- és Hírközlési Biztos hivatalához az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a médiabox, illetve a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A legtöbben a műsorfelvételi- és visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvételfunkció nem megfelelő működését és a felvételnél a reklámok kihagyhatatlanságát sérelmezték. Visszatérő kifogások érik emellett a csatornakiosztást is.
A panaszokból és más fogyasztói jelzésekből is kitűnik, hogy a tévénézők nem rendelkeznek elegendő információval a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételekről. Kastory Edina, média- és hírközlési biztos szerint nem könnyű átlátni a sokféle műsorfogyasztási módot, hiszen míg a televíziós tartalmakat korábban csak meghatározott helyen, előre meghirdetett műsorrend szerint lehetett elérni, ma már az előfizetői ponttól távol, akár egy okoseszközön is nézhetünk tévét, az általunk kiválasztott műsorszámokat pedig a műsorújságban feltüntetett időpontnál később, és akár többször is megnézhetjük.
Napjainkban a technológiák határai összemosódnak, és a szolgáltatáscsomagok több különböző platform (tévé, internet, telefon, okoseszközök) egyidejű használatát is lehetővé teszik - írja közleményében az NMHH.
Fontos tudni, hogy…
- a tartalmat más állítja elő, más teszi a műsorba és más juttatja el a fogyasztóhoz, tehát nem a műsorszolgáltatónál lehet panaszt emelni mindezzel kapcsolatban;
- arról, hogy melyik műsor vehető fel, nem a hírközlési, hanem a tartalomszolgáltató dönt;
- a műsorok köre az érintettek megállapodásától és nem kis mértékben szerzői jogi vonatkozásoktól függ;
- a műsorszolgáltatást csak csomagban lehet igénybe venni, az egyes csatornák nem válogathatók össze egyénileg;
- ha egy csatorna kikerül a kínálatból, emiatt még a hűségidős szerződés is felmondható kötbérmentesen – az erről szóló szolgáltatói értesítéstől számított – 45 napon belül;
- a műsorrögzítő- és a műsorvisszanéző szolgáltatás nem része a főszolgáltatásnak, ezek ún. kiegészítő szolgáltatások;
- az ezekkel kapcsolatos hibát a hírközlési szolgáltatók nem kötelesek a főszolgáltatásra vonatkozó feltételek szerint 72 órán belül elhárítani – de azt érdemes bejelenteni;
- a műsorok rögzíthetőségével kapcsolatban a szolgáltatók általános szerződési feltételei (ÁSZF) adnak információt;
- a felvételre alkalmas eszközök nem teszik lehetővé valamennyi műsor felvételét, a felvétel és a visszanézés során a reklámok kihagyását, átugrását.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







