Borbás Marcsi éveken át titokban küzdött meg a veserákkal, a betegségéről még a szüleinek sem beszélt.
Másfél éve nem hívták szülinapokra, bulikra. Egyetlen szerencséje, hogy jött a felkérés az RTL Klubtól.
A naptárairól ismert műsorvezetőt és főállású celebet a Story magazin kérdezte meg legutóbb, miután feltűnt az Álarcos Énekesben. Ott a Kacsa jelmeze alatt énekelt, és mint kiderült, nagyon jól jött számára az RTL Klub felkérése, miután a pandémia gazdasági hatásai őt is nagyon megviselték.
A járvány miatt nem tarthattam meg a szokásos naptárdedikálásokat. Csak online lehetett rendelni belőlük. Most készül a 2022-es kalendárium, remélem, ezzel már nem lesz gond. Szülinapokra, bulikra szoktak hívni sztárvendégként, de ezeket sem lehetett megtartani. Az elmúlt másfél évben a tartalékaimból éltem. A műsorban is megemlítették, hogy nagyon spórolós vagyok, erre a pandémia alatt szükségem is volt. Persze ha a kislányomnak, Donatellának kellett egy fellépőruha, egy könyv vagy egy kotta, azt gondolkodás nélkül megvettem.
– árulta el Kiszel a lapnak.
Az Álarcos Énekes adásában egyébként sokakat meglepett, hogy a naptárdíva volt a maszk alatt. Néhány héttel ezelőtt Szandi úgy gondolta, hogy a Kacsa jelmezben Oszvald Marika énekel, de tippje nem jött be. Az adás végére sem jött rá egyik nyomozó sem, mégis kiderült, hogy a maszk alatt végig Kiszel Tünde volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kiszel ennek ellenére élvezte a feladatot és még a lányának, Donatellának sem árulta el, hogy szerepel a műsorban. "Fantasztikus volt. Nagy élmény, nagy kaland. Kicsit nehéz ebben a jelmezben menni, tényleg csak totyogni lehet, de azért nagyon jó volt".
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







