Így dolgoznának a Balaton mellől magyarok tömegei: mélyen a zsebbe kell nyúlni

2020. augusztus 18. 16:28

A kijárási korlátozások a négy fal közé szorították az embereket, sokan azonban saját, vagy ismerősöktől, rokonoktól kölcsön kapott, esetleg bérelt nyaralóban vészelték át ezt az időszakot. Egy friss kutatás szerint minden tizedik fővárosi töltött hosszabb időt (heteket) hétvégi házakban a veszélyhelyzet idején, az országos átlag pedig 6 százalék volt. Szakértők szerint a járvány idején szerzett tapasztalatok miatt egyre többen vennének vagy bérelnének nyaralót. A biztosítótársaság emellett összegyűjtötte azt is, hogy mire érdemes figyelni, ha hosszabb időre más lakhelyet választunk.

Sokak fejében fordult meg a gondolat az elmúlt hónapokban, hogy a kényszerű bezártságot könnyebben el lehet viselni vidéken, a Balaton környékén, egy kertes hétvégi házban, mint egy városi lakásban. A Groupama Biztosító megbízásából készített országos felmérésben a megkérdezettek 11 százaléka gondolkodott el azon, hogy érdemes volna nyaralót venni vagy bérelni a jövőben, százból négyen komolyan fontolóra vették az ötletet. Azok körében pedig, akik a járvány alatt a gyakorlatban is ki tudták élvezni egy nyaraló előnyeit, közel 50% vette fontolóra a vásárlást, illetve a bérlést, harmaduk kifejezetten komolyan.

Kelendőek a balatoni nyaralók, de átalakult a kereslet

Az OTP Ingatlanpont szakértői a Balatonnál azt tapasztalták, hogy a járvány miatt idén eltolódott a szezon a nyaralópiacon, a szokásos március helyett májusban jelentek meg az érdeklődők. A kereslet is átalakult. A vevők a megelőző években főleg azokat a nyaralókat részesítették előnyben, ahol nem kell a fenntartással bajlódni, mostanra viszont felértékelődtek az önálló hétvégi házak, amelyekben vissza lehet húzódni. Ezzel párhuzamosan megjelent egy új vásárlói réteg is.

Egyre több fiatal pár gondolkodik azon, hogy otthagyja Budapestet és leköltözik a Balaton mellé, főleg, ha távmunkában is tud dolgozni. A tótól 10-15 kilométerre, az autópálya közelében olcsóbban meg tudnak venni egy vidéki házat vagy használt nyaralót, mint egy újépítésű lakást a fővárosban. Budapest környékén 30-40 milliót is elkérnek egy telekért, a Balaton vonzáskörzetében 20-30 millióért már lakóingatlant is lehet venni

 - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Bár sok érdeklődő arra számított, hogy a járvány leszorítja az árakat a Balaton partján, ez nem következett be. Az OTP Ingatlanpont adatai szerint az újépítésű projektekben 7-800 ezer forinttól indulnak és 1 millió fölé is felkúsznak a négyzetméterárak. Használt nyaralóknál pedig meglehetősen szegényes a kínálat az 50 millió forint alatti kategóriában. A telekárakban nincs változás.

Jobb, ha tudja, ha értékesebb dolgokat is visz a nyaralóba

Egy nyaralót nem elég megvenni, folyamatosan fenn is kell tartani. Nyáron mindig akad tennivaló a ház körül, nem beszélve a téliesítéskor és a tavaszi nyitáskor elvégzendő feladatokról. Ugyanígy érdemes gondoskodni a nyaraló biztosítási védelméről is, hiszen egy csőtörés, vagy a viharok, esőzések ezekben az épületekben is komoly károkat tudnak okozni, nem beszélve a betöréses lopás kockázatáról. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A vírushelyzet kapcsán sokan hosszabb időre beköltöztek a nyaralóba, így gyakran nemcsak strandmatrac és bicikli található a telken, hanem a betöréses lopás szempontjából vonzó, drága műszaki, szórakoztatóelektronikai eszközök is. Ezekben az esetekben célszerű megvizsgálni, hogy az ingatlan mechanikai védelme megfelelő-e, és emellett az is fontos, hogy legalább a minimális óvintézkedéseket megtegyük, például ne hagyjunk olyan tárgyakat az ablakok közelében, amely segítséget nyújthat a betörőknek a ház falának megmászásához" - hívja fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója. Rámutatott, hogy akár otthonunk lakásbiztosítása is segítséget nyújthat bizonyos összeghatárig a nyaralóban használt tárgyak biztosításában. A Groupama Biztosító például 1 millió forintos határig vállal fedezetet az országon belül - például nyaralóba - magunkkal vitt ingóságokra is, legyen az háztartási gép, fényképezőgép, laptop vagy babakocsi. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm