A fagyi és a lángos is jócskán drágul idén, úgyhogy nem lesz olcsó a magyarok nyári kedvencei.

Novemberben jelentősen lassult a lakáspiaci drágulás havi üteme a kereslet megpihenésének köszönhetően. Éves szinten viszont még mindig 10 százalék feletti az áremelkedés az ingatlan.com lakásárindexe szerint - olvasható az ingatlaniroda közleményében.
Ismét változott a lakásárak dinamikája az idei évben. Novemberben 0,1 százalékra lassult az országos lakásdrágulás havi üteme az októberi 2,8 százalékos tempóról. Éves szinten 10,2 százalékos áremelkedés történt novemberben, ami lényegében megegyezik az egy hónappal korábbi 10,1 százalékhoz képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből, amely ismerteti legfrissebb, december elejére vonatkozó konkrét árakat is és beszámol az új építésű budapesti ingatlanok rekorddöntéséről is.
„A lakáspiaci kereslet pihenőt fújt novemberben, aminek köszönhetően az év végére visszafogottabbá vált a drágulás üteme is. A budapesti lakáspiacot még hajtja a lendület, mivel az eladó lakóingatlanok ára 1,6 százalékkal nőtt egy hónap alatt, éves összevetésben pedig 13 százalékkal került feljebb. Az MNB novemberi lakáspiaci jelentésében is hasonló tempót mutat a fővárosi drágulás.” - mutatott rá az országos és a fővárosi adatok közötti eltérésre Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte összességében a lakásdrágulás motorja, hogy az idén a tavalyihoz képest éledező kereslet folyamatosan felszívja a kínálatot a piacról, ami az árakat is hajtja felfelé.
A drágulás lassulását jelzi, hogy Budapesten és Pest vármegyén kívül sehol sem emelkedtek a lakásárak, sőt! Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Szegedet is magában foglaló dél-alföldi régióban 1 százalékos árcsökkenés is történt az előző hónaphoz képest.
100 millióba kerül egy átlagos budapesti új lakás
A kínálat mind a használt, mind az új lakásoknál kulcskérdés, mivel annak a bővülése visszafoghatja a drágulás ütemét. Erre az új lakásoknál szükség is van a mostani árakat tekintve. Fővárosban az eladásra szánt új lakóingatlanok középértéke 100 millió forint, az egyik fele ennél drágábban, a másik fele pedig olcsóbban szerepel a kínálatban. Az átlagos négyzetméterár pedig meghaladja az 1,4 millió forintot. Ráadásul már öt vármegyeszékhelyen – Debrecenben, Pécsen, Szegeden, Zalaegerszegen és Veszprémben – 1 millió forint felett jár az átlagos négyzetméterár.
Az újlakás-kínálat bővüléséhez hozzájárulhat a márciusban induló állami lakásépítési program, aminek keretében a kormány 200 milliárd forintot biztosít lakás- és bérlakás-építésre, valamint kollégiumfejlesztésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az első becslések szerint a program 800 milliárd forintot mozgathat meg az első öt évben. Ennek célja, hogy évente 25 ezer új lakás épüljön a jelenlegi 15-20 ezer helyett. „Ilyen volumenű kínálatbővülés már lassíthatja a lakásdrágulást, de vannak még nyitott kérdések a program kapcsán. Nincs még arra vonatkozó információ, hogy az állami részvétellel megvalósított fejlesztések eredményeként megépülő lakásoknál lesz-e esetlegesen négyzetméterár-plafon” - hangsúlyozta Balogh László. Az ingatlanportál szakértője szerint a
következő időszakban az elmúlt egy-két évhez képest több új lakás épülhet meg, amire a lakhatási problémák enyhítése mellett a lakásállomány megújítása miatt is szükség van.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


