Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Szombaton tetőzhet Budapesten az elmúlt évek legnagyobb árvize. Ugyanakkor a Duna mentén található ivóvíz-termelőkutak és így az ivóvízellátás biztonságban vannak, véli a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere. Az ökológus szerint ilyenkor a legfontosabb természetesen az árvízhelyzet kezelése, de hosszú távon a víz megtartására is gondolni kell.
Szombatra várják a Duna tetőzését Budapesten a szakemberek. Bár az előrejelzések szerint nem fogja elérni a 2013-as 891 cm-es rekordszintet (várhatóan 850 cm körül tetőzik majd a folyó). Az árhullám közeledtével felmerül a kérdés: biztonságban van-e a főváros ivóvízellátása. A válasz röviden: igen.
Idén tavasszal ért véget egy ötéves kutatás, a „Tiszta Ivóvíz” Nemzeti Kiválósági Program, amelynek konzorciumi tagja volt a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) is. A kutatás szakmai vezetője, Engloner Attila elmondta, azt is vizsgálták, hogy árvíz esetén biztonságban van-e Budapest ivóvize. Eredményeik szerint a Duna parti szűrésű rendszere annyira hatékony, hogy egyelőre nem kell attól tartani, hogy veszély fenyegetné Budapest ivóvízellátó-rendszerét. Ugyanakkor a nagy árhullámok, csakúgy, mint a nagyon alacsony vízszintek, folyamatos kihívást jelentenek.
Budapestet ivóvízzel több mint 700, a Duna mentén sorakozó ivóvíztermelő kút látja el, amelyek nagyon változatos elhelyezkedésűek. Ennek köszönhető, hogy a kutak többsége egy árhullám érkezésekor is biztosítani tudja az ivóvíz kitermelését. Az ellátás biztonságos fenntartását segíti az a sok-sok tapasztalat is, amelyet a korábbi árvizek, különösen a 2013-as rekord vízállás során szereztek a szakemberek.
Árvizek esetén a Duna vízminősége ugyanakkor jelentősen megváltozik. A nagyobb hígító hatás ellenére ugyanis nem minden káros anyag koncentrációja csökken, sőt, a víz olyan elárasztott területekről (pl. partokról, utakról) is hozhat magával különböző szennyező anyagokat, ahol alacsonyabb vízhozamnál nem jár a folyó.
A folyómeder alján lévő kavicságy élő bevonata, az úgynevezett biofilm réteg szerencsére jelentős mértékben tisztítja a Duna vizét, miközben az átszivárog a felszín alatti rétegekbe, oda, ahonnan az ivóvíz kitermelése folyik. „Kutatási eredményeink azt mutatják, ez a tisztító hatás jól működik az eddig tapasztalt szélsőséges hidrológiai események között is” – teszi hozzá a kutató.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Engloner Attila szerint már egyre többen értik, hogy a klímaváltozás nem egy jövőbeli folyamat, hanem benne élünk. Kiemelte, hogy noha a hőmérséklet emelkedése egyértelmű, a csapadék jövőbeli változását illetően különböznek az egyes klímaforgatókönyvek. Abban a zónában, amelyben hazánk is található, az előrejelzések bizonytalanok: csökkenhet, de akár nőhet is az éves csapadék mennyisége. „Azonban nem csak a csapadék mennyisége a meghatározó, hanem az eloszlása is” – teszi hozzá a HUN-REN ÖK tudományos főmunkatársa.
A csapadék eloszlása várhatóan egyre szélsőségesebb lesz, ami a mostanihoz hasonló nagy árhullámokat okozhat. Ezekre a hirtelen jövő árvizekre fel kell készülnünk, ahogy az árhullámok közötti hosszabb kisvizes, aszályos időszakokra is, amelyek szintén kihívást jelentenek vízgazdálkodási és ökológiai szempontból egyaránt.
Amikor egy olyan nagy víztömeg érkezik, mint amilyen most is, az elsődleges feladat természetesen az árvízi védekezés. Azonban a kutató szerint egyre több figyelmet kell fordítani a víz megtartására is. „Két nagyon fontos, egymás mellett jelentkező feladat az árhullám levezetése és az ivóvízellátás, valamint a mezőgazdaság és a természetes ökoszisztémák fennmaradása szempontjából elengedhetetlen víz folyamatos, hosszú távú megtartása” – emelte ki az ökológus. Hozzátette, már itthon is vannak arra vonatkozó elképzelések és megoldások, hogy hogyan lehet a szükséges területekre kivezetni és ott megtartani az időszakosan jelentkező víztöbbletet.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







