Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben.
A nyári hőség nemcsak a nyílt vizek szintjének drasztikus csökkenését eredményezte, hanem a tavak és folyók felmelegedése is komoly problémát okozott, oxigénhiányt előidézve, ami tömeges halpusztulást váltott ki. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc szerint a nyári halpusztulás mértéke idén többszörösére nőtt, azonban igyekeznek elkerülni az áremelést.
Az utóbbi másfél hónapban a vízhőmérséklet 26 és 30 fok között mozgott, soha nem volt ilyen magas Magyarországon a tavak és folyók hőmérséklete – mondta Lévai Ferenc az Inforádióban. Kiemelte, hogy minél melegebb a víz, annál kevesebb oxigént tud megtartani, ráadásul más gázok is felhalmozódnak a meder alján, amelyek milliméter vastag réteget képeznek. Amikor a légnyomás hirtelen leesik, ezek a gázok egyszerre szabadulnak fel, elkábítva a halakat, tehát nem az oxigénhiány miatt pusztulnak el, hanem mert mérgezés következtében.
Lévai hangsúlyozta, hogy a nagy párolgás is súlyosbítja a helyzetet: 30 fok fölötti vízhőmérséklet esetén naponta akár 1,5-2 centiméternyi víz is elpárolog. Véleménye szerint a víztározás lenne a legfontosabb megoldás, de Magyarországon nincsenek megfelelő tározók és duzzasztók, utoljára a 80-as években épültek ilyen létesítmények. A magyar tógazdaságok területe mintegy 26 ezer hektár, és körülbelül 350-400 millió köbméter vizet képesek tárolni, de sok halastó feliszapolódott, ami csökkenti a tárolható víz mennyiségét és ezzel együtt a halak életterét is.
A halpusztulás mértéke folyamatosan növekszik, míg korábban egy nyáron 10-15 százalékos veszteséget szenvedtünk el, mostanra ez legalább 30 százalékra emelkedett.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








