A hatóságok óvatosságra intenek: mindig kérjünk írásos ajánlatot, és ellenőrizzük a leszállított mennyiséget.
Rengeteg magyarnak okoz gondot a lakhatási költségek kifizetése: több százezer embernek a jövedelme több mint 40 százaléka megy el a számlákra, bérleti díjra. Kiderült, hogy például vízdíjra elég sokat költenek a háztartások, pedig egyszerűen lehet visszafogni a fogyasztást. A legtöbben bele sem gondolnak, mennyi vizet hagynak pocsékba menni: mutatunk pár módszert, amelyekkel drasztikusan lecsökkentheted a pazarlást.
Több százezer magyarnak viszik el a jövedelme jelentős részét a lakhatási költségek: az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon az emberek 9,6 százalékánál viszi el a jövedelem több mint 40 százalékát a lakhatás. Ebben minden benne van, ami a lakás fenntartásához kell: bérleti díj, rezsi, és a többi. Ennek jó része a vízszámlára is elmehet, korábban kiderült, hogy a budapesti lakosság 2018-ban 83 millió köbméter vizet fogyasztott. Ez azt jelenti, hogy egy lakosra havi 4,1 köbméter fogyasztás jutott, egy átlagos háztartásra pedig 9,6 köbméter. A vízdíj tehát havi 2282 forint körül alakul - ebben már a havi 180 forintos alapíj is benne van.
Egy köbméter víz 219 forint 2020-ban Budapesten, a csatornadíj további 381 forint köbméterenként.
Tehát nem mindegy, hogy mennyire hagyod zubogni a vizet. Pár tanács betartásával évente súlyos tízezreket foghatsz a vízdíjon, mutatjuk, mire kell figyelni!
A két legnagyobb víznyelő
Érdemes beszerezni egy levegőztetőt - másnéven perlátort -, a neten már számos olyan "vízspórolót" kapni, ami levegővel dúsítja fel a csapból kiáramló vizet, így pedig kevesebb is elég a kézmosáshoz, mosogatáshoz. Párezres tétel, hamar behozza az árát.
Ügyelj arra, hogy ne szivárogjon a WC: ha nem zár rendesen a szelep, és apránként folyik a víz, akkor évente több száz liter mehet pocsékba - miközben az óra pereg, ki kell fizetni a díjat utána. Ezt a legegyszerűbben úgy tudod leellenőrizni, ha a tartályba valamilyen színezőanyagot teszel, és vársz egy kicsit. Ha megjelenik az elszínezett víz a kagylóban, akkor bizony baj van, érdemes szakembert hívni, mielőtt rengeteg víz megy pocsékba.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emellett jó spórolási módszer, ha megnézed, mennyi víz kell az öblítéshez. Ha kevesebb is elég, mint ami a tartályba belefér, akkor tehetsz be egy lezárt, homokkal töltött PET-palackot a tartályba. Így kevesebb vízzel fog üzemelni az öblítés - arra figyelj, hogy a palack ne zavarja a mechanikát.
A másik otthoni "víznyelő" a zuhany: gondolj csak bele, mennyi vizet folyatsz el, ameddig beállítod a hőfokot! Az akár fél-egyperces művelet alatt minden csepp pocsékba megy, miközben az óra pörög, ezáltal a számla is. Hogy minimalizáld a veszteséget, gyűjtsd össze az állítgatás alatt kifolyó vizet egy vödörbe. Később pedig használd fel, ha nem feltétlenül kell meleg víz ahhoz, amit csinálsz - például virágöntözés, áztazás, vagy akár a WC-t is leöblítheted vele.
Jól jöhet, ha feljegyzed, bejelölöd a csapon, hogy melyik állásban lesz megfelelő hőfokú a zuhanyvized! Így nem kell sokat pepecselni a beállításokkal, nem folyik fölöslegesen a csap. Sokat lehet fogni a vízszámlán, ha gyorsan letudod a zuhanyzást, nem 30-40 percig folyatod magadra a vizet: érdemes erre sarkallni a gyerekeket is.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








